Az elmúlt időszakban nőtt a dolgozói szegénység Magyarországon, ami összefüggésben van a szakszervezetek érdekérvényesítési lehetőségeivel – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerdán Szekszárdon.
Bővebben
Ha ismét elmarad az ígért béremelés a szociális szférában, az a működésképtelenség szélére sodorhatja annak egyes ágazatait. A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint a gyermekjóléti szolgálatok már eddig is súlyos szakemberhiánnyal küzdöttek, ha nem lesz béremelés, az sem kizárt, hogy várólistákat kell majd bevezetni, mert nem lesz elég családgondozó, aki időben el tud jutni a bajban lévő gyerekekhez. Cser Ágnes, az MSZ-EDDSZ elnöke szerint azonban nem került le a napirendről a bérrendezés kérdése, azt szerdai ülésén tárgyalja a kormány –
írja az mno.hu.
Bővebben
Elhamarkodottnak tartja a szakközépiskolák átszervezését a pedagógusok szakszervezete. Több mint 400 intézmény kerülhet ősztől a nemzetgazdasági tárca fenntartásába, azt azonban még nem tudni, hogy mi lesz azokkal az iskolákkal, amelyekben nemcsak szakközépiskolai, de gimnáziumi képzés is folyik. Ha az utóbbi osztályok megszűnnek, az tanárok elbocsátásához vezethet -
írja az mno.hu.
Bővebben
Aki a szakiskolákba szorul, vagy azt sem tudja elvégezni, akit nem tudnak megtanítani rendesen írni-olvasni 10 év alatt, az nagyon nehezen talál stabil munkát. Szegénységben fog élni, és így valószínűleg az ő gyerekeikre is ugyanaz a sors vár, mint amin már neki is jutott.
Bővebben
A magyar társadalomban igen jelentős azoknak az aránya, akik a digitális világ szempontjából teljes elszigeteltségben élnek, és vélhetően közülük sokan tartoztak a szegények közé – ez az egyik fontos üzenete annak a tanulmánynak, amit május 14-én tesz közzé a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete. Hosszú évek óta ez az első jelentés, amely átfogóan elemzi a hazai szegénység és az online világ kapcsolatát –
írja a Népszabadság.
Bővebben
Meggondolta magát az Igazságügyi Minisztérium, mégsem legalizálnák a hálapénzt Magyarországon. A Btk. legfrissebb módosítójában már nem szerepel a vonatkozó passzus -
értesült a Pénzcentrum.
Bővebben
Petíciókat adtak át tüntető egészségügyi dolgozók Budapesten az egészségügyi államtitkárnak, amelyben egyebek mellett szakdolgozói életpályamodellt, béremelést és megfelelő finanszírozást követeltek.
Bővebben
Megerősítette a kormány a 2013-ban pedagógus szakszervezetekkel kötött megállapodást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
Bővebben
Nem adott elfogadható ajánlatot a BKV, ezért sztrájkot helyezett kilátásba az egyik reprezentatív BKV-s szakszervezet –
tudta meg a VS.hu. Már csak a munkabeszüntetés időpontját kell kijelölni. Ez is meglesz napokon belül, ha a főváros be nem adja derekát, vagyis nem ad az ígért 2 százalékosnál nagyobb emelést.
Bővebben