Startlaphoz Csatlakozz!

Hiányos az egészségügyi szakdolgozók béremelése

Nincs nyomuk a jubileumi jutalmaknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. március 28. szerda, 14:56

Vészforgatókönyvvel készülnek az egészségügyi szakdolgozók a béremeléssel kapcsolatos tárgyalások következő fordulójára - írja a magyarhirlap.hu.

   Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke elmondta, az államtitkársággal történt hétfői egyeztetés több meglepetést is tartogatott.

    A „nulladik verziójú” jogszabálytervezetben nincs nyoma az úgynevezett jubileumi jutalomnak, amelyet a pályán eltöltött idő után kapnak a szakdolgozók. Negyven év betegágy melletti munka után például öthavi illetmény jár. Ez nem nagy összeg – mondta az elnök –, ugyanakkor az életpálya utolsó elemeként szerepel a dolgozók életében, ráadásul a nyugdíjba is beszámít. Nem számol a tervezet a vezetői pótlékkal sem, de Balogh Zoltán ragaszkodna ahhoz, hogy a juttatásokat meg lehessen őrizni a jövőben is. A műszakpótlékok azonban rendben szerepelnek a tervezetben, amit megnyugtatónak tart. Az elnök javaslatot tett a főiskolai végzettségű szakdolgozók – így a gyógytornászok, dietetikusok – bérhelyzetének kompenzálására. Ők ugyanis kisebb emelést kapnak, mint az egészségügyben, de nem egészségügyi végzettséggel dolgozó diplomások. E célra Balogh 420 millió forint maradványt „talált” a számítások között.
 
Forrás: Magyar Hírlap

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nincs nyomuk a jubileumi jutalmaknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector