Startlaphoz Csatlakozz!

2015. augusztus 11

Másfél litert izzadnak az orvosok a klíma nélküli műtőkben

Még a nemrég felújított, illetve épített kórházakban sem klimatizált minden kórterem, az elavult épületekben működő egészségügyi intézményekben pedig kánikula idején sokszor elviselhetetlen hőségben, akár többórás műtéteknél kell helytállniuk az orvosoknak, asszisztenseknek. Az ÁNTSZ idén már négyszer rendelt el hőségriadót, ami nagy kihívás elé állítja a kórházak vezetőit is – írja a Napi Gazdaság.

Bővebben




Veszélyben érzik a Volán-járatokat a buszvezetők

A szakszervezetek szerint olyan alacsonyak a bérek, hogy már alig van buszvezető az állami cégcsoportnál. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet úgy foglalt állást, hogy az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége szeptemberben kezdjen tárgyalásokat a Volán-társaságoknál dolgozók béréről. A SZAKSZ úgy gondolja, hogy a béreket három év alatt minimum 50 %-kal kellene emelni úgy, hogy 2016-ban 25 %-kal, 2017-ben 15 %-kal és az utolsó évben, 2018-ban további 10 %-kal.

Bővebben




Nyílt levélben fordultak Orbán Viktorhoz a bírák

Az igazságszolgáltatásban 2004-ben volt utoljára bérrendezés, így tíz év alatt a bírói és ügyészi bérek reálértéke 42 százalékkal csökkent - írja levelében a Magyar Bírói Egyesület.

Bővebben




A SZAKSZ a VOLÁN szakmában 50 százalékos béremelést követel

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, mint az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (AKSZSZ) egyik tagszervezete úgy foglalt állást, hogy az AKSZSZ 2015. szeptember 1. napjával kezdeményezze a tárgyalások megkezdését a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségénél (KKVSZ), a VOLÁN szakmában dolgozók bérrendezésével kapcsolatban.

Bővebben




Így vonulnak nyugdíjba a magyarok

Egy átlagos férfi 3,5 évvel, egy nő pedig 5,5 évvel idősebben megy nyugdíjba ma, mint a mélypontot jelentő 1998-as évben. Az eredményeket összevetve a „hivatalos nyugdíjkorhatárral” szintén látható, hogy a demográfiai szorításban a nyugdíjrendszer egyre következetesebb lett – olvasható a Portfolio oldalán.

Bővebben




Megdöbbentő támadás a tüntető magyar ápolónő ellen

A köztestület nyilvános bírálata, és a bírálatok közösségi portálokon való közzététele miatt indított etikai eljárást Sándor Mária, a fekete pólós mozgalmat elindító ápolónő ellen Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke – tudta meg a Népszabadság.

Bővebben




A hosszú munka növeli az alkoholizmus kockázatát

A hosszú munkanap háromszorosára emelheti az alkohollal való visszaélés és az alkoholfüggés kockázatát - állapították meg új-zélandi kutatók – írja a betegszoba.hu.

Bővebben




Javaslat a korhatár előtti nyugdíjazás ügyében kezdeményezett népszavazás és a korkedvezményes nyugdíjazás megszüntetését követően kialakult helyzet kezelésére

A szakszervezetekneka férfiak korhatár előtti nyugdíjba vonulásával kapcsolatos népszavazási kezdeményezése  újra ráirányította a figyelmet a korkedvezményes nyugdíjazás  társadalmi egyeztetést nélkülöző módon történt kivezetésének  súlyos következményeire - írja Lajtai György, közgazdász.

Bővebben




2015. augusztus 10

Etikátlan munkahelyek

 Az ACCA, a Pénzügyi és Számviteli Szakemberek Nemzetközi Szervezetének friss kutatásában résztvevők 24 százaléka állította, hogy a vállalati etika rosszabbodott az előző évhez képest. Etikai problémával 22 százalékuk szembesült (Szlovákiában ez az arány 19%, Csehországban 17% volt). A közérdek, a munkáltatók érdeke valamint a személyes érdekek közti konfliktusuk általában a pénzügyi eredmények közlésével, adókötelezettség értékelésével valamint közbeszerzési szerződések feltételeivel és eljárásaival voltak kapcsolatosak – olvasható az mmonline.hu oldalán.

Bővebben




Az alacsony bérek miatt munkaerőhiány alakult ki a magyar kiskereskedelemben

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Kálmán Olgával beszélgetett a magyar kiskereskedelemben kialakult munkaerőhiány okairól és következményeiről.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector