Startlaphoz Csatlakozz!

Ismerje el a kereset a többlettudást

A PSZ tíz javaslattal fordul az emberi erőforrások miniszteréhez

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 12. csütörtök, 13:13

Tízpontos javaslatcsomaggal fordul az emberi erőforrások miniszteréhez a Pedagógusok Szakszervezete. Galló Istvánné elnök egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: többek között kezdeményezik a köznevelési intézmények jogi helyzetének, a mindennapos testnevelésnek, az egész napos iskolának és a kerettantervi szabályozásnak a felülvizsgálatát.

    Az érdekvédő a tárca vezetőjének címzett levelüket ismertetve kijelentette: az elmúlt egy év tapasztalata szerint a köznevelés átalakítása számos hibát hordoz, amit korrigálni kell.

    A szakszervezeti vezető szerint a megkötött kollektív szerződés hatályát ki kell terjeszteni a szakképző intézményekre, és felül kell vizsgálni a köznevelési intézmények jogi helyzetét. Problémát jelent, hogy az intézmények vezetői nem rendelkeznek munkáltatói jogkörrel, és az intézményeknek nincs költségvetésük - mondta Galló Istvánné.

    A PSZ felülvizsgálná a jelenlegi kerettantervi szabályozást is, amely szerintük szűkíti a pedagógusok mozgásterét és nem használ a gyermekeknek.

    Az egész napos iskoláról azt mondta: a személyi és tárgyi feltételek hiányoznak, s nem történik más, minthogy a gyerekek egész nap az iskolában vannak. A PSZ szerint ezt ott kell bevezetni, ahol a feltételek adottak. Ahol pedig a szülők igénylik, ott a napközi, tanulószoba rendszerét kell visszaállítani. 

    Ugyanez a helyzet a mindennapos testnevelésnél is - folytatta a PSZ elnöke, hozzátéve: pártolják azt, de ahol a feltételek hiányoznak, a mindennapos testedzést kell visszahozni.

    A pedagógusok életpályamodellje kapcsán kiemelte: felül kell vizsgálni az új munkaszervezési formát, és szükségesnek tartják törvényben szabályozni a foglalkoztatottak létszámának a kiszámítását. A PSZ visszaállítaná a kötelező óraszám intézményét, és áttekintené a kötött, 32 órás munkaidőt is, ami szerintük nem jó, nem működik, és komoly szervezési problémákat okozott. 

    Ismerje el a kereset a többlettudást, a több diplomát, és az átlagon felüli, többletmunkát - folytatta az érdekvédő, aki szerint a pedagógusok előmeneteli rendszerének döntő módon a megszerzett gyakorlatra, a végzett munkateljesítményre és a megszerzett ismeretekre kell épülnie. A portfóliókészítést be kell építeni a pedagógusok továbbképzésbe - szögezte le. 

    A szakképzés a PSZ szerint mostohagyermek - mutatott rá Galló Istvánné, hozzátéve: a területen tervezett átalakításokról teljes hírzárlat van. A szakképzés ugyanakkor a közoktatás szerves része, azt függetleníteni tőle nem lehet - hangsúlyozta. 

    A szakszervezeti levél a pedagógiai szakszolgálatoknál pedagógus munkakörben dolgozók pótszabadságát is érinti, akiknek jelenleg ez nem jár. Galló Istvánné jelezte: márciusban erről már tárgyaltak Sipos Imre helyettes államtitkárral, s akkor ígéretet kaptak a helyzet felülvizsgálatára.  

    Galló Istvánné elmondta: kezdeményezik, jöjjön létre szakmai-szakértői bizottság, s az készítse elő az indítványokat. 

    A Nemzeti Pedagóguskar közelgő megalakulásáról azt mondta: semmit nem tudnak a két nap múlva tartandó közgyűlésről. A küldöttek kiválasztása és a közgyűlés tervezett lebonyolítása is komoly aggályokat vetett fel szerinte. Ez a kiválasztottak küldöttértekezlete lesz, és közel sem tükrözi a pedagógustársadalom akaratát - vélte. 

    Kérdésre az új köznevelési államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit kinevezéséről azt mondta: „friss szem”, nem kötődik a jelenlegi megoldásokhoz, sokkal könnyebben tudja észrevenni a működési problémákat. Talán változtatni is bátrabban mer - jegyezte meg, hozzátéve: minden feltétel adott, hogy szakmai szempontból közelítsen az egyes kérdésekhez. Kérdés, hogy a politika mekkora mozgásteret engedélyez számára - fűzte hozzá a PSZ-elnök. 

    Galló Istvánné végül úgy összegzett: az elmúlt évtizedek legnehezebb tanéve zárul a héten.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A PSZ tíz javaslattal fordul az emberi erőforrások miniszteréhez.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector