Startlaphoz Csatlakozz!

A korkedvezményes és korengedményes nyugdíjért tüntettek szakszervezetek

Pataky Péter: a korkedvezmény nem kegy, nem jótékonyság

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 07. kedd, 18:35

A korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen tüntettek a szakszervezetek kedden délután Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.

    Pataky Péter, a mintegy 250 ezer munkavállaló érdekeit képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöke a demonstráción hangsúlyozta, akkor lehet tisztes munkáról beszélni, ha tisztességesen figyelembe veszik és elismerik az embert próbáló munkakörökben dolgozók jogos igényét arra, hogy nekik is jusson tisztes öregkor.   

 A tisztes munka világnapján megrendezett demonstráción több mint kétszáz ember gyűlt össze a minisztérium előtt. A tüntetők zászlókat vittek, táblákat is tartottak. Az egyiken például a „Tisztességes munkát, tisztességes béreket, tisztességes életet!” felirat volt olvasható.  

   Pataky Péter, akinek beszédét többször is hangos tetszésnyilvánítás szakította meg, hangsúlyozta: a korkedvezmény nem kegy, nem jótékonyság. Hozzátette: az ilyen munkakörben dolgozó emberek, a bányászok, sugárveszélyes munkahelyeken, melegüzemekben dolgozók a testi épségüket, egészségüket, családjukat áldozzák a munkáért. 

    ”Azt se tudják, mi a bánya!” – kiabálta valaki ezt követően.  

   Az MSZSZ elnöke elmondta: közel másfél hónapja konkrét javaslatokat adtak át a minisztériumnak arról, hogy fenn kell tartani a korkedvezményes nyugdíjrendszert. Ennek ellenére még nem kezdődtek meg az egyeztetések, pedig december 31-éig törvényt kell alkotni a közalkalmazottak jövedelméről, a korkedvezmény megtartásáról és rendezni kell a korengedményes nyugdíj helyzetét is – mutatott rá.

    A köztisztviselői bérbefagyasztásról szólva az MSZSZ elnöke hangoztatta: százezreknek ezúttal is, immár hetedik éve azt üzeni a kormány, hogy be lesz fagyasztva a bérük, miközben a megélhetési költségek folyamatosan emelkedtek az elmúlt években.

    A tüntetésen felszólalt Luc Triangle, az IndustriAll Europe, az Európában mintegy hatmillió munkavállalót képviselő nemzetközi érdekvédelmi szövetség főtitkár-helyettese is, aki magyarul köszöntötte a demonstrálókat, Tisztes Munkát! jelszóval.  

  Elmondta: az InsutriAll Europe támogatja a szakszervezetek harcát. A kormánynak és a munkáltatóknak állniuk kell a szavukat – jelentette ki, amivel a tüntetők tetszésnyilvánítását váltotta ki. 

    A főtitkár-helyettes kifejtette: azért van még mindig válság az Európai Unióban, mert a kormányok megszorító intézkedésekkel, adónöveléssel, bércsökkentéssel kezelték a helyzetet. Ez még mélyebb válsághoz vezet, mivel a munkavállalók elveszítik vásárlóerejüket – tette hozzá.

    Kiemelte: elfogadhatatlan, hogy kormányok - köztük a magyar kormány - nem tartják be a kollektív szerződéseket. Magyarországon a közalkalmazottaknak évek óta nincs kollektív szerződésük – jegyezte meg. Európának ma beruházásokra van szüksége a növekedés és az új munkahelyek teremtésének érdekében – jelentette ki Luc Triangle.    

 A demonstráció rendbontás nélkül ért véget. 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Pataky Péter: a korkedvezmény nem kegy, nem jótékonyság.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector