Közlemények, dokumentumok
MGYOSZ - MSZOSZ együttműködés
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. március 12. kedd, 10:59
Megújította és megerősítette együttműködési megállapodását a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövegsége (MGYOSZ) és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). A két szervezet kölcsönösen elismeri a szakszervezeteknek és a munkáltatói érdekképviseleteknek a gazdasági és társadalmi érdekek védelme terén betöltött kitüntetett szerepét és azt, hogy az érdekképviseletek létezése és működése a tagok magánérdekein túlmutató közérdeket is szolgál, valamint szem előtt tartja a munkabéke megőrzésének fontosságát. A megállapodás többek között a kollektív szerződések számának növelését, az Ágazati Párbeszéd Bizottságok munkájának támogatását és intenzív munkajogi egyeztetést céloz meg.Közzétéve: 2013. március 12. kedd, 10:59
Hankook: béremelés és sztrájkbizottság
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. március 06. szerda, 13:11
Eredményesnek tekinti a vegyipari szakszervezet (VDSZ) a Hankook Tire Magyarország Kft.-nél folytatott bértárgyalásokat, mert a cég ma először érdemi javaslatot tett: 5,5 százalékos emelést minden fizikai dolgozónak és átlagosan 5 százalék korrekciót a szellemi foglalkozásúaknak. A sztrájkbizottság ennek ellenére nem oszlik fel.Közzétéve: 2013. március 06. szerda, 13:11
LIGA Szakszervezetek: A bérajánlás már csak egy résztvevő egyetértésén múlik
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. március 05. kedd, 15:40
Hétfő reggel folytatódtak a tárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma munkavállalói és munkaadói szervezetei között. Közel az egyezség, már csak egy szervezeten múlik a konszenzus.Közzétéve: 2013. március 05. kedd, 15:40
A Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének és az Egységes Közlekedési Szakszervezetnek a közleménye
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. március 04. hétfő, 13:01
Nyílt levél a BKV Zrt vezérigazgatójának!Közzétéve: 2013. március 04. hétfő, 13:01
Munkástanácsok: Új ifjúsági szervezet bontott zászlót a fiatal munkavállalókért
Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2013. március 03. vasárnap, 09:10
Közzétéve: 2013. március 03. vasárnap, 09:10
Az újonnan megalakult ifjúsági szervezet a szakszervezeti szövetség több ezer fiatal tagját képviseli országos szinten, mind a verseny, mind a közszféra ágazataiban.
Egységes Közlekedési Szakszervezet: elakadtak a bértárgyalások
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. március 01. péntek, 13:50
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete) közleménye.Közzétéve: 2013. március 01. péntek, 13:50
Mérnökök és Technikusok Szakszervezete: Év Mérnöke díj
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. február 27. szerda, 12:16
A Mérnökök és Technikusok Szakszervezete Év Mérnöke díjat adományozott olyan műszaki munkavállalók számára, akik kiemelkedő szakmai munkát végeznek, valamint tevékenységükkel hozzájárulnak a munkahelyük eredményes működéséhez.Közzétéve: 2013. február 27. szerda, 12:16
A munkavállalói oldal sávos béremelést javasol
Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2013. február 25. hétfő, 19:01
A LIGA Szakszervezetek székházában találkoztak ma a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, hogy közös álláspontot alakítsanak ki a 2013.Közzétéve: 2013. február 25. hétfő, 19:01
évi bérajánlásról.
MEOSZ: Semmilyen ellátást nem garantálna rokkantság esetén az Alaptörvény
Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2013. február 23. szombat, 14:12
A Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének (MEOSZ) közleménye:Közzétéve: 2013. február 23. szombat, 14:12
Év Mérnöke MTSZSZ díjátadó
Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2013. február 22. péntek, 21:13
A Mérnökök és Technikusok Szakszervezete 2013. február 23-án 19 órakor ünnepélyes keretek között Év Mérnöke és Év Technikusa díjakat adományoz a Best Western Hotel Hungária nagytermében, olyan műszaki munkavállalók számára, akik kiemelkedő szakmai munkát végeznek a vállalatuknál, valamint tevékenységükkel hozzájárulnak a cég eredményes működéséhez.Közzétéve: 2013. február 22. péntek, 21:13
Pert nyert a Magyar Állammal szemben a tettrekészek főtitkára?
Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2013. február 22. péntek, 21:07
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete közleménye
Közzétéve: 2013. február 22. péntek, 21:07
A Rendőr Szakszervezetek Védegylete Szövetség differenciált bérfejlesztés bevezetését kezdeményezte
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. február 21. csütörtök, 17:01
2013. február 20.-án megtartásra került a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülése (BÉT) A 2013. évben a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek teljes állománya részére differenciált bérfejlesztés bevezetését kezdeményezte a Rendőr Szakszervezetek Védegylete Szövetség (RSZV)Közzétéve: 2013. február 21. csütörtök, 17:01
A LIGA Szakszervezetek szolidaritás a Dunaferres sztrájkolókkal
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. február 21. csütörtök, 17:00
A LIGA Szakszervezetek teljes támogatásáról biztosítja a Dunaferrnél sztrájkoló munkavállalókat, és jelen lesz a szerdai budapesti orosz nagykövetség elé szervezett demonstráción is. A határozatlan idejű sztrájk február 20-án kezdődött, célja a méltányos bérmegállapodás.Közzétéve: 2013. február 21. csütörtök, 17:00
A Magyar Szolidaritás Mozgalom Közérthetőségi Klub rendezvénysorozatot indít
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. február 21. csütörtök, 16:57
A Magyar Szolidaritás Mozgalom 2013. február 22-i kezdéssel elindítja Közérthetőségi Klub nevű rendezvénysorozatát.Közzétéve: 2013. február 21. csütörtök, 16:57
A rendezvény minden egyes darabja egy-egy olyan témát dolgoz fel neves szakemberek segítségével, amely Magyarország jelenlegi gazdasági, politikai helyzetét tekintve nagy jelentőséggel bír.
LIGA Szakszervezetek: Háromoldalú közüzemi szektoriális egyeztetés
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. február 21. csütörtök, 15:21
Az NFM érdekkörébe tartozó állami vállalatok szakszervezetei, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, és a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége ügyvezetője találkoztak tegnap a LIGA Szakszervezetek székházában.Közzétéve: 2013. február 21. csütörtök, 15:21
VDSZ: sztrájkbizottság alakult a Hankook gumigyárban
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. február 21. csütörtök, 14:24
Sztrájkbizottság alakult a Hankook gumigyárban, mert a munkaadó érdemi válaszra sem méltatja a szakszervezet béremelési javaslatát. Az érdekvédők február 26-ig várnak, s ha akkor sem lesz változás a kiemelkedően sikeres, 30 milliárdnál is nagyobb nyereségre készülő cégnél, a bizottság a dolgozók igényei szerint leállítja a termelést - jelentette be a vegyipari szakszervezet (VDSZ).Közzétéve: 2013. február 21. csütörtök, 14:24
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. február 20. szerda, 11:14
A vélemény itt olvasható.
Közzétéve: 2013. február 20. szerda, 11:14
Európai Bizottság: A TANÁCS HATÁROZATA a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról (javaslat)
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. február 20. szerda, 11:13
A határozat itt olvasható.
Közzétéve: 2013. február 20. szerda, 11:13
JobInfo.hu: Munkaért csak külföldre költözne a magyar?
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. február 19. kedd, 17:22
Munkaerő-piaci helyzetkép 2012-benKözzétéve: 2013. február 19. kedd, 17:22
Autonómok: Szabadság terén teljes a káosz, állítsák vissza a régi számítási rendet!
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. február 19. kedd, 11:02
Az átlagbér alapú szabadságszámítás azonnali visszaállítását követelik a szakszervezetek. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége szerint a szabadságos bérek terén január óta totális a káosz, a munkaadóknak fogalmuk sincs, mit, hogyan kell kalkulálni. Az ASZSZ viszont számolt, s kiderült egyértelműen kevesebbet visznek haza az átlagbéresek, ha 28 napos hónapban vesznek ki pihenőnapokat, s többet, ha ugyanezt egy hosszabb hónapban teszik. Ez a munkahelyeken is feszültséget okozhat - figyelmeztet a szervezet.Közzétéve: 2013. február 19. kedd, 11:02