Kétséges a megegyezés a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány képviselői között folyó, jövő évi béreket, köztük a minimálbért érintő tárgyalásokon; abban azonban egyetértettek a felek, hogy jó lenne megállapodást elérni - mondta el a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke pénteken az MTI érdeklődésére.
Bővebben
December 5-én alakuló ülését tartotta a megválasztott új elnökség, amelyen meghatározták a következő időszak legsürgetőbb feladatait és elnökké választották Dr. Bódi Ferencet.
Bővebben
A teljes foglalkoztatás eléréséről, illetve a boltok vasárnapi zárva tartásáról is kérdezték Orbán Viktort a közrádió péntek reggeli műsorában. Véleménye szerint a szociális kifizetések leépítését a közmunka növelésével párhuzamosan pótolják majd –
írja a Pénzcentrum.
Bővebben
A LIGA szakszervezeti szövetség országszerte félpályás útlezárásokat szervez december 15-én, hogy így tiltakozzon a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen - jelentette be Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Bővebben
Kétszázan kapnak 3-6 millió forint közötti összegű vissza nem térítendő támogatást a közép-magyarországi régióban a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program keretében - a támogató döntésekről szóló értesítéseket pénteken vehették át a nyertesek Budapesten.
Bővebben
Nagyjából havi 150 ezer forintot kerestek tavaly a Nógrád megyei munkavállalók, ez az országos átlag kétharmada - olvasható a megye 2013. évét gazdasági szempontból elemző kiadványban.
Bővebben
1,1 millió munkavállaló tartja sürgetőnek Magyarországon, hogy munkahelye tegyen azért, hogy egyenlő lehetőségeket, esélyeket kapjanak nők és férfiak is - derült ki a Gemius és a Nyitottak vagyunk kezdeményezés friss kutatásából.
Bővebben
Szatmáry Kristóf Fideszes képviselő jegyzi az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényhez benyújtott módosító javaslatot, amely még szigorúbban szabályozná a nyitvatartást –
írja az mfor.hu.
Bővebben
Legfeljebb ezer fő részvételére számít a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete -
tudta meg a Figyelő Online. Sokan Mikulás szakállban jelennek majd meg a József nádor téren.
Bővebben
A 2013-as sokkoló adatok után idén áprilisban trendforduló látszik a hazai szegénységi kockázatok alakulásában. Először emelik a rendszeres szociális segély összegét, és a kormány azt tervezi, csak a méltányossági segélyezés marad az önkormányzatoknál. Eközben folytatódik a juttatások átirányítása a középosztálytól a legszegényebbekhez. Részletes háttér a friss
Heti Válaszban.
Bővebben