Startlaphoz Csatlakozz!

Error
  • JLIB_APPLICATION_ERROR_COMPONENT_NOT_LOADING
Trendfordulót sejtenek a statisztikusok

Miért szűnik meg a munkanélküli segély?

Written by Szakszervezetek.hu
Published on Friday, 05 December 2014 12:10

A 2013-as sokkoló adatok után idén áprilisban trendforduló látszik a hazai szegénységi kockázatok alakulásában. Először emelik a rendszeres szociális segély összegét, és a kormány azt tervezi, csak a méltányossági segélyezés marad az önkormányzatoknál. Eközben folytatódik a juttatások átirányítása a középosztálytól a legszegényebbekhez. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

   Trendfordulót sejtenek a statisztikusok, mivel 2014 tavaszán a válság óta először fordult elő, hogy javul a magyar lakosság szegénységi kockázata. Mindezt alig néhány nappal azután hozták nyilvánosságra, hogy az MTA szociológusai a 2013-as év sokkoló eredményei alapján arról beszéltek, hogy a visegrádi országok helyett a bulgárok és a románok (Európa szegénylegényei) szintje felé közelítünk.
 
  Idén azonban jelentős javulást történt, csökkent a munkaerőpiacról kiszorulók aránya és mintegy negyedmillióval esett vissza azoknak a száma, akik alapvető szükségletek kielégítéséhez sem rendelkeznek megfelelő javakkal (például nem tudnak kétnaponta húst fogyasztani, befűteni a lakásukat vagy nincs színes tévéjük, telefonjuk).
 
   2012-ben 32 ezer, tavaly pedig 33 ezer közmunkás tudott a (legális) munkaerőpiacon elhelyezkedni (és még 180 nap múlva is állásban volt), szenvedélyes vitát kiváltva a szociológusok között arról, hogy ez rossz vagy éppen impozáns szám-e. (Mi úgy látjuk, hogy siker a zömmel alacsony iskolázottságú közmunkások piaci elhelyezkedése.)
 
   Jövőre újabb nagy vitát kiváltó intézkedések várhatóak. Több mint kétszáz település nem kap például egyetlen fillért sem a méltányossági segélyek kifizetésére a központi költségvetéstől, ezt az iparűzési adóból kell kigazdálkodniuk. Ötszáz forinttal emelik jövőre a járások által fizetendő rendkívüli szociális segély havi összeget. Ezzel egyidőben pedig egy fontos segély, az eddig a feltételek teljesülése esetén kötelezően folyósítandó lakásfenntartási támogatás is átkerül a méltányossági körbe. S ez nem aprópénz, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2012-ben 53 ezer forint volt a „fűtési segély” egy ellátottra jutó éves összege.
 
   A kormány a közmunkaprogramot az addig jellemzően a középosztály számára elérhető munkanélküli segélyekre költött összegből finanszírozta (kilencről három hónapra csökkentve a folyósítás időtartamát), és a következő években is ezt folytatja tovább, tervbe véve a jelenleg álláskeresési támogatásnak hívott juttatás teljes felszámolását.

Forrás: Válasz
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Miért szűnik meg a munkanélküli segély?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector