Hírek
Nyugdíjcélú megtakarítások
55 felett már kicsit késő elkezdeni az öngondoskodást
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 13. hétfő, 08:17
A tavalyi közel 8 milliárd forint után idén több mint 10 milliárd forintot fizethet vissza az állam a nyugdíjcélú megtakarítások után – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.Közzétéve: 2015. július 13. hétfő, 08:17
A fiatal munkavállalók érdekei nem jelennek meg a kollektív szerződésekben
Konföderációs Ifjúsági Konferencia
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 13. hétfő, 07:58
A fiatal munkavállalók érdekei, elvárásai nem jelennek meg a kollektív szerződésekben – a többi között erre hívták fel a figyelmet az öt szakszervezeti konföderáció (ÉSZT, Liga, MASZSZ, Munkástanácsok, SZEF) ifjúsági tagozatai a 2015. július 11-12. között tartott közös konferenciájukon, Budapesten. A résztvevők azt várják az ágazati szakszervezetek vezetőitől, hogy a korosztályi szempontokat kiemelten jelenítsék meg az alkufolyamatok során.Közzétéve: 2015. július 13. hétfő, 07:58
Mit lehet, mit nem?
Lakáscélú támogatás részmunkaidőben
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 13. hétfő, 07:20
Adhat-e a munkáltató részmunkaidőben foglalkoztatott alkalmazottnak ugyanakkora összegű lakáscélú támogatást, mint amennyi a munkabére? – kérdezte egy olvasó. Surányi Imréné adószakértő válaszolt az adozona.hu oldalán.Közzétéve: 2015. július 13. hétfő, 07:20
A magyarok várható élettartama európai viszonylatban igen alacsonynak mondható
Hol a legbőkezűbbek a nyugdíjasokkal?
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 12. vasárnap, 15:00
A nyugdíjak összege alapján a legbőkezűbb a holland után a magyar – állapította meg a KSH elemzése. Ezt a képet – nem egyetlenként – árnyalja, hogy egy magyar nyugdíjas európai társaihoz képest mennyi ideig élvezheti ezt az ellátást. Nehéz nem látni, hogy megy a korhatár további emelésének, a nyugdíjak csökkentésének szükségességét sulykoló kommunikáció – írja az azenpenzem.hu.Közzétéve: 2015. július 12. vasárnap, 15:00
Felmondási védelem
Gyedről visszatérni szándékozó kismama elbocsátása
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 12. vasárnap, 12:41
Elbocsátana a munkahelye egy étteremvezetőként szülni ment kismamát, arra hivatkozással, hogy a távozása utáni átszervezés révén egy kollégája kapta meg a feladatkörét. Az érintett munkáltató kérdéseiben arra kért választ, hogy ezt miként tudja megvalósítani. dr. Hajdu-Dudás Mária, munkajogász szakértő válaszolt az adozona.hu oldalán.Közzétéve: 2015. július 12. vasárnap, 12:41
Ijesztő adatok derültek ki rólunk
Magas a Budapestről távozott, felsőfokú végzettségű külföldön élők aránya
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 12. vasárnap, 11:34
Töretlenül veszít népszerűségéből a házasság, a gyermekvállalás halasztása azonban már nem tolódik tovább. Hosszabb a születéskor várható élettartam, de nemzetközi összehasonlításban csak Bulgáriát és Romániát sikerült lehagyni az EU-n belül, a daganatos halálozás pedig kiugróan magas a kontinens országaival összehasonlítva - hangzott el a KSH Demográfiai Portré 2015 című tanulmány legfontosabb megállapításainak ismertetésekor.Közzétéve: 2015. július 12. vasárnap, 11:34
Pályázatok
Munkahelyek uniós pénzből
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 12. vasárnap, 09:01
Van igény az elmaradt régiókban a beruházásokra, már több mint kétezer pályázati kérelem érkezett – írja a Magyar Hírlap.Közzétéve: 2015. július 12. vasárnap, 09:01
Csak kivételes esetben készülhet felvétel
Köpködött egy közmunkás, Ózd megint a kamerákkal jön
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 12. vasárnap, 07:20
Leköpte a munkairányítót egy közmunkás Ózdon, és ez a jobbikos polgármester szerint azt bizonyítja, hogy szükség van a kamerás megfigyelésre. Lapunk írta meg először, hogy a helyi önkormányzat félmilliót áldoz a szükséges eszközök beszerzésére. Az adatvédelmi hatóság elnöke viszont vizsgálatot helyezett kilátásba, és a napokban határozatot is hozott, amely szerint felvétel csak kivételes esetben készülhet – írja a Népszabadság.Közzétéve: 2015. július 12. vasárnap, 07:20
124 éves a nyugdíjrendszer
Nyugdíj: vissza a múltba
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 11. szombat, 16:06
Az idősek ellátásáról gondoskodó nyugdíjrendszer nagyon fiatal, alig 124 éves. Az öregek eltartása egészen a 19. század végéig éppúgy a család feladata volt, ahogyan a gyermeknevelés. Ezt a feladatot vette át a piacgazdaság kényszereinek hatására az állam. Így jött létre a felosztó-kirovó elvre épített társadalombiztosítás, először 1891-ben Németországban, majd 1927-ben Magyarországon is – írja a Világgazdaság.Közzétéve: 2015. július 11. szombat, 16:06
A húsz évvel ezelőtti kétszeresére nő a gyermektelenek száma
Emelni kell a nyugdíjkorhatárt
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 11. szombat, 14:30
Sokat tett, és talán még tehet is a kormány azért, hogy többen szülessenek, illetve, hogy kevesebben haljanak meg idő előtt Magyarországon, ám a demográfiai mutatók javulása nem csak ezen múlik – derül ki a Napi Gazdaság a demográfiai világnap alkalmából a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatójával készített interjújából.Közzétéve: 2015. július 11. szombat, 14:30
Meddig tűr egy „pályakezdő”?
Fizetésemelésre várva
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 11. szombat, 13:06
Pályakezdőként bekerülni egy értékes márkával és imázzsal rendelkező nagyvállalathoz, majd 7 év után, nagyon csalódottan eljönni - nem így szerepel a terveinkben, amikor elképzeljük a karrierünk indulását. Miért történt ez mégis így interjúalanyunkkal? – teszi a fel a kérdést a professon.hu.Közzétéve: 2015. július 11. szombat, 13:06
Az ellenőrzött munkavállalók 66,1%-ánál tapasztaltak szabálytalanságokat
A munkaügyi ellenőrzések tapasztalatai
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 11. szombat, 09:33
A munkavédelmi hatóság a 2015. I. negyedévben is végzett ellenőrző tevékenységet. Az alábbiakban az ellenőrzések munkavédelmi, munkabiztonsági és munkaegészségügyi tapasztalatait és a leggyakoribb hiányosságokat ismertetjük – írja a munkajog.hu.Közzétéve: 2015. július 11. szombat, 09:33
A korengedményes nyugdíj és az öngondoskodás lenne megfelelő megoldás
Ha harmincévesen elhasználódik a test, pályát kell váltani
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 11. szombat, 07:02
A táncosoknak, artistáknak, sportolóknak a harmincas, negyvenes éveikben új életet kell kezdeniük, új pályát kell választaniuk. A korengedményes nyugdíj lehetősége is megszűnt számukra – írja a hir6.hu.Közzétéve: 2015. július 11. szombat, 07:02
2060-ra csaknem kétmillióval csökkenhet Magyarország népességszáma
Emmi: cél a fenntartható demográfiai fordulat elérése
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 18:03
Annak ellenére, hogy Magyarország nagyon kedvezőtlen népesedési adottságokkal rendelkezik, a kormányzat mégis mindent megtesz annak érdekében, hogy pozitív irányú demográfiai fordulat következzen be - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 18:03
Csökkenő nyugdíjak, növekedő államadósság
Elfogy a munkaképes magyarok ötöde 2050-re
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 16:16
2050-re a teljes hazai lakosság várhatóan 5,5%-kal, a munkaképes korú lakosság pedig 19%-kal fog csökkenni. Ez a nyugdíjak jelentős csökkenéséhez és az egy főre jutó államadósság növekedéséhez vezethet. A gazdasági következményeket rövid távon valószínűleg a bevándorlás ösztönzésével lehet a leginkább orvosolni – írja a blog.defacto.io.Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 16:16
Kelly Services:
Nem a magas fizetés a legfontosabb
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 15:31
Sok munkavállaló hajlandó lenne feladni a magasabb fizetést és az előléptetést, ha ennek fejében esélyt kap rá, hogy új ismereteket szerezzen, javítsa a munkája és a magánélete közötti egyensúlyt vagy akár szociális-társadalmi szempontból tartalmas, a személyes elégedettségét növelő munkát végezzen - derül ki a Kelly Services legújabb felméréséből.Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 15:31
A szolgáltató szektorra is kiterjesztenék
Késleltetett online kasszafrász
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 14:26
Egyre kevésbé valószínű, hogy még az idén be kell szerezniük a taxisoknak az on-line pénztárgépeket. A kasszák használatát a szolgáltató szektor szereplőire – fodrászokra, kozmetikusokra, pénzváltókra is – kiterjesztő jogszabályt ugyanis még mindig farigcsálják a gazdasági tárca szakemberei – írja a Világgazdaság.Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 14:26
Zsákutca a program
Vágyálom a stabil állás a közmunka után
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 13:37
A Magyar Tudományos Akadémia tanulmánya alapján csalfa remény a kormány szándéka, hogy a közmunkával vezetik vissza az állástalanokat a munka világába. AZ MTA szerint az idén 270 milliárd forintba kerülő programból alig minden kilencedik embernek sikerül állást találnia, a többség azonban nem tud kiszakadni a közmunkából, s minél több időt tölt el benne, annál nehezebben lép ki belőle – írja a sonline.hu.Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 13:37
Alapbéresítés helyett bérkiegészítés
Továbbra is béremelést sürgetnek az egészségügyben
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 13:10
A várakozásokkal ellentétben alapbéresítés helyett bérkiegészítésre került sor az egészségügyben, ami csak a több műszakban vagy készenlétben dolgozókat érinti, míg az alapbéresítésből minden egészségügyi dolgozó részesült volna - hívja fel a figyelmet közleményében a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöksége. Egyúttal sikeresnek értékelik a mai egészségügyi állapotokat bemutató, Szegénykórház néven elhíresült demonstrációjukat, amelyet az országgyűlési képviselők közül, a meghívás dacára csak nagyon kevesen látogattak meg.Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 13:10
A termelés megszüntetése 139 alkalmazottat érint
Végleg bezárt a magyar Danone-gyár
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 12:45
Júniusban befejezte a magyarországi tejtermékgyártást a budapesti székhelyű Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. A tulajdonos multinacionális Danone csoport a magyarországi termék-előállítást más európai egységeibe helyezte át, de a savanyított Danone-készítmények ezután is kaphatók lesznek a hazai piacon, a Danone Kft. pedig a csoport régiós központja marad. A magyar gyárbezárással érintett dolgozók csaknem 80 százalékának már van új munkahelye és a cég tejbeszállító termelőpartnerei számára is új felvásárlókat talált – írja az agrarszektor.hu.Közzétéve: 2015. július 10. péntek, 12:45
További cikkeink...
- Nyugdíjba mehet a mama, ha unokájával marad
- A közigazgatási bíróság elutasította a szakszervezetellenes Honsa keresetét
- A kormány kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett
- Csak kivételes esetekben készíthető felvétel az ózdi közmunkásokról
- Zombor szerint kiegyenlítődnek a régiós különbségek az egészségügyben