Vége a Hoffmann-korszaknak

 Bőségesen adott okot az államtitkári posztjától búcsúzó Hoffmann Rózsa arra, hogy Orbán Viktor bizalma megrendüljön benne. A közoktatást érintő sorozatos botrányok és működési zavarok mellett ugyanis a miniszterelnök beavatkozására volt szükség a hallgatói tömegtüntetések és a pedagógusok sztrájkfenyegetése miatt is. Az inkább karrierbürökratának, mintsem ideológia vezérelt politikusnak tekinthető Hoffmann eddigi intézkedései azonban távozása után is kifejtik majd hatásukat – írja a Népszava.
      Már februárban közöltem szándékomat az emberi erőforrások miniszterével, hogy nem kívánom folytatni - jelentette ki vélhetően utolsó államtitkári sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa. A 2010 óta az oktatásirányítás élén dolgozó KDNP-s politikus azonban ezt csak azután közölte, miután a KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter egy aznapi sajtótájékoztatón már kinyilvánította: Hoffmann Rózsa nem köznevelési államtitkárként folytatja munkáját, az oktatásügyben más feladatot kap.
 
    A bejelentés további furcsasága, hogy március 20-án a jövőjét illető újságírói kérdésre úgy reagált: elkötelezett az iskolaügy javításában, ezért bármilyen feladatot szívesen vállal, ami ezt lehetővé teszi.
 
   Az persze nyilvánvaló, hogy az „utolsó szót” Orbán Viktor miniszterelnök mondta ki Hoffmann menesztéséről. Sajtóhírek szerint ráadásul kizárólag a kormányfő akaratán múlt, hogy az államtitkár befutó helyet kaphatott a Fidesz-KDNP országos listáján, így bekerült az új Országgyűlésbe.
 
   Ennek kapcsán merült fel az is, hogy a leköszönő államtitkár a parlament oktatási bizottságának elnökeként folytatná. Ezt a posztot eddig Hoffmann „nagy riválisa”, Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke viselte. Pokorni azonban a fővárosi II. kerület polgármesteri tisztségét választotta a parlamenti képviselőség helyett, ezért nem indult a választáson. Döntésében valószínűleg főszerepet játszott, hogy folyamatos kritikái ellenére négy évig képtelen volt megingatni a miniszterelnök Hoffmannba vetett bizalmát.
 
   Pokorni 2010-11-ben még bátrabban bírálta az államtitkárt - a kettős párttagsággal rendelkező Hoffmann még etikai eljárást is kezdeményezett ellene a Fideszben -, majd egyre finomabban. Kifogásolta az önkormányzati iskolarendszer és a tankönyvterjesztés államosítását, a felsőoktatás állami ösztöndíjas keretszámainak drasztikus visszavágását vagy éppen a szakképzés átalakítását. Bár szerzett néhány pártbéli támogatót, komolyabb eredményeket mégsem tudott elérni, és a KDNP-s képviselők is folyamatosan kiálltak Hoffmann mellett.
 
   Amikor 2010-ben, a második Orbán-kormány megalakításakor megszűnt az önálló oktatási tárca, és a terület irányítása államtitkárságként a Nemzeti (később Emberi) Erőforrások Minisztériuma alá került, egyes szakértők úgy értékelték, hogy Orbán teljesen a KDNP karjaiba lökte az oktatásirányítást, így a kereszténydemokraták saját ideológiai alapvetéseik mentén „eshettek neki” a területnek.
 
   Valójában azonban Hoffmann inkább volt a miniszterelnök elképzeléseinek egyszerű végrehajtója, mint az átalakítások mozgatója. A kézivezérlés bizonyítéka, hogy amikor 2012 őszén és telén tömeges diáktüntetések bontakoztak ki a felsőoktatási keretszámok visszavágása és az állami ösztöndíjjal végzett diplomások röghöz kötése miatt, Orbán azonnal reagált a komoly népszerűségvesztéssel fenyegető helyzetre. 2013 elején szétválasztották az oktatási államtitkárságot, a felsőoktatás irányítása a volt ELTE-rektor, Klinghammer István kezébe került, Hoffmannt pedig köznevelési államtitkárrá „fokozták le”.
 
  A kormányfő megszavaztatta a parlamenttel a felvételi keretszámok és a részösztöndíjas képzési forma eltörlését, így 2013 nyarán már nagyságrendileg ugyanannyi hallgatót vettek fel állami finanszírozással, mint 2011-ben. Részben ennek is köszönhető, hogy a kormány intézkedéseit ellenző diákok ellenállása kifulladt.
 
   Vagyis több, mint valószínű, hogy Hoffmann - valamint a Klik elnökének, Marekné Pintér Arankának - a menesztése mögött is Orbán elégedetlensége állhat, amire az államtitkár sok okot is adott négy év alatt, de főleg 2013-ban.
 
   Nagy médiavisszhangot kaptak az olyan botrányos ügyek, mint az államosított tankönyvterjesztés kvázi-összeomlása vagy az általános iskolai beiratkozásoknál kialakult káosz (lásd keretes írásunkat). Ráadásul tavaly úgy tűnt, hogy a kormánynak országos pedagógussztrájkkal is szembe kell néznie, ugyanis három év alatt Hoffmann még azt is el tudta érni, hogy a két legnagyobb, egymással nem túl jó viszonyban lévő pedagógusszakszervezet összefogjon.
 
   A sztrájktárgyalásokon Orbán jó érzékkel nem is a köznevelési államtitkárt, hanem Balog Zoltánt „vetette be”, s az emberi erőforrás miniszter végül meg is állapodott három érdekképviselettel, és sikerült kifúrnia a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét a sztrájkbizottságból.
 
   A közoktatásban kiharcolt „munkabéke” azonban törékeny. Ha ugyanis a következő években a kormány nem folytatja a pedagógus életpályamodellbe foglalt tanári béremeléseket, akkor könnyen elapadhat a pedagógusok többségének támogatása. Márpedig a fizetésemeléseket jogszabályba foglalták, bár Orbán eddig sem félt a nagy hátraarcoktól, és ha a költségvetés jövőbeni helyzete nem engedi meg az évente mintegy 150 milliárd forint extra kiadással járó programot, akkor visszavonhatják a gesztust.
 
  Az idén fognak megmutatkozni először az államosított tankönyvkiadás következményei is, amelyek a terjesztésben tapasztalt káosz után nem kecsegtetnek sok jóval.
 
Forrás: Népszava