Startlaphoz Csatlakozz!

A kormányzat elkötelezett a szociális szféra fejlesztése iránt

Czibere: a cél a szociális dolgozók életpályamodelljének 2016-os bevezetése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 27. péntek, 17:25

A tavaly bevezetett bérpótlékrendszer remélhetőleg az idén újabb emeléssel lesz kiegészíthető, jövő januártól pedig elindulhat a szociális dolgozók új életpályamodellje is - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Szolnokon.
   
   Czibere Károly a középsúlyos fogyatékos emberek bentlakásos intézményeként működő Liget Otthon csaknem 100 millió forintból megvalósult felújításának és bővítésének átadásakor közölte: a beruházás és az ott folyó munka egyaránt arról árulkodik, hogy Magyarország megújul. Kiemelte, egy szociális intézmény működését az jellemzi, hogy élhető, vonzó-e, a döntéshozók felelőssége, hogy ehhez minden rendelkezésre álló lehetőséget megadjanak.

    A kormányzat elkötelezett a szociális szféra fejlesztése iránt - hangsúlyozta, felidézve, hogy az elmúlt években több mint 12 milliárd forint jutott fogyatékos és idős embereket gondozó bentlakásos intézmények megújítására, a következő 6 éves időszakban pedig további 5 milliárd forintot szán hasonló célokra a kabinet.  

   Ugyanakkor rámutatott arra: a megújulás feltétele nemcsak az infrastruktúra és az eszközállomány korszerűsítése, hanem a szakmai munka minőségének megőrzése és javítása. Ezt szolgálja a tavaly bevezetett bérpótlékrendszer - mondta Czibere Károly, aki reményét fejezte ki, hogy idén ez további béremeléssel lesz kiegészíthető és 2016 január 1-jétől a szociális dolgozók új életpályamodelljét is be tudják indítani.

    Az államtitkár méltatta a helyi önkormányzat gondoskodó figyelmét, amellyel az „óvja és körülöleli” az intézményt, hozzátéve, hogy a Liget Otthon állami fenntartásba vétele nem okozott törést ebben a hozzáállásban.   

 Emellett fontosnak nevezte, hogy a társadalom is figyelemmel kísérje és segítse az ott végzett munkát, és úgy fogalmazott: az erre kész helyi közösségeket a kormány stratégiai partnereinek tekinti.

    Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), a Tisza-parti megyeszékhely polgármestere az ünnepségen arról beszélt: erkölcsileg és anyagilag is elismerésre méltó az a munka, amelyet odaadással és szolgálatként a szociális területen dolgozók végeznek.

    Utalt arra: az előzetes aggodalmaikkal ellentétben a Liget Otthonnak és az ahhoz hasonló intézményeknek az állam legalább olyan jó gazdája, mint amilyenek az önkormányzatok voltak. Ez azonban nem szabad, hogy azt jelentse, a helyhatóságok elengedhetik az ilyen létesítményekben gondozottak és dolgozók kezét - fogalmazott.   
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Czibere: a cél a szociális dolgozók életpályamodelljének 2016-os bevezetése.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector