Startlaphoz Csatlakozz!

Egyharmaduk még a vécére menést is halogatja a sok munka miatt

Az irodai dolgozók közel fele fél órát sem mozog naponta

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. április 06. hétfő, 09:22

A legújabb felmérésből az derült ki, hogy az irodai alkalmazottak közel fele 30 percet sem mozog naponta, és egyharmaduk még a vécére menést is halogatja a sok munka miatt.

   A 2000 irodai dolgozó részvételével készült felmérés azt mutatta, hogy a nők közel fele, és a brit irodai alkalmazottak több mint egyharmada fél óránál kevesebbet tölt azzal, hogy sétál egyet a munkahelyén. Harmincnyolc százalék annyira elfoglalt, hogy még a szomszédjukban ülő munkatársuknak is e-mailt küldenek ahelyett, hogy odasétálnának hozzá. Több mint a felük rendszeresen ebédel az asztalánál, és közel egyharmaduk annyira oda van láncolva az íróasztalához, hogy még a vécére menést is halogatja. Az irodai dolgozók több mint háromnegyede úgy érzi, hogy túl sok időt töltenek üléssel a munkahelyükön, kétharmaduk pedig attól tart, hogy a sok ülés negatív hatással lehet az egészségére. Hasonló arány (66 százalék) véli úgy, hogy „jelentősen kevésbé aktív” a munkahelyén, mint otthon.
 
  Az eredmények a jövő hónapban induló On Your Feet Britain (Talpra Nagy-Britannia!) kampány előzeteseként láttak napvilágot a Brit Szív Alapítvány (BHF) közreműködésével. Már a korábbi kutatások is kimutatták, hogy az ülő életmód megnöveli a 2-es típusú diabétesz és a szív-érrendszeri eredetű korai halálozás kockázatát, és összefügg az elhízással és a testsúly-növekedéssel, amelyek a szívkoszorúér-betegség fő kockázati tényezői közé tartoznak. A statisztikák azonban mindezek ellenére azt mutatják, hogy az átlagemberek közel kilenc órát ülnek naponta, és az irodai dolgozók átlagos ülési idejük 70 százalékát a munkahelyükön töltik.

Forrás: medipress.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az irodai dolgozók közel fele fél órát sem mozog naponta.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector