Startlaphoz Csatlakozz!

„Két területen szorít a csizma”

További ötletelések várhatók nyugdíjügyben

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. április 16. szerda, 09:48

Félő, hogy az előző ciklushoz hasonlóan átgondolatlan, a szakmai alapokat és társadalmi igazságosságot nélkülöző megoldások születnek a következő négy évben is nyugdíjügyben. Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetője beszélt lapunknak arról, hogy egyelőre nagy a csend, csak sejteni lehet, mire készül az új cabinet – olvasható a Népszavában.
    Úgy fogalmazott: kicsi az esély arra, hogy higgadt és korrekt módosítások születnek majd, és abban sem lehet reménykedni, hogy saját hibáját korrigálja a kormány. A programjukból talán majd kiderül valami - mondta -, de „nem szabad elfelejteni”, hogy amit 2010 előtt ígértek, annak is éppen az ellenkezőjét valósították meg. Szinte biztos, hogy az emberek „húzzák a rövidebbet”.
 
   Pedig „két területen szorít a csizma” - fogalmazott a szakértő. Az egyik az emelkedő korhatár mellett „merevvé tett” öregségi nyugdíj, a másik a rokkantak kérdése. Az biztos, hogy olyan átalakítás nem lesz, amihez pénzt kellene adni, de az is tény, hogy nehéz helyzetben van a Fidesz, csapdahelyzetet állítottak saját maguknak. Barát Gábor szerint azt a kormány is érzékeli, hogy a korhatár előtti nyugdíj megszűntetése nem jó. Sokan elveszítik a munkájukat, 58-60 évesen már lehetetlen állást találni, ezek az emberek évekre ellátatlanok maradnak, miközben hosszú ideig fizették a járulékokat.
 
   Ők korábban nyugdíjba mehettek, igaz, csökkentett ellátást kaptak, de még mindig jobban jártak, mint most. Miközben a Fidesz döntése alapján szigorúan csak a korhatár betöltése után kaphatnak nyugdíjat az emberek, a 40 év munkaviszonyt felmutató nőknek kedveztek. Ez egy rendkívül diszkriminatív, az európai értékekkel szembemenő lehetőség - mondta -, amit csak akkor lehetne feloldani, ha ugyanilyen feltételekkel a férfiaknak is joguk lenne a nyugdíjra. Ám egy ilyen megoldás százmilliárdokat emésztene fel. Az elképzelhető - tette hozzá - hogy néhány szakmacsoportnak gesztust tesznek majd, de csak azokon a területeken, ahol nem sokan dolgoznak.
 
   A másik, szakmailag még kényesebb terület a rokkant-ügy. Ma hiába dolgozik valaki 58 éves koráig akár 30 évet, a biztosítási befizetésével teljesen aránytalan, táppénszerű ellátást kap. Csakhogy, míg a táppénz mértékénél a bér a meghatározó, és nem az, hogy mondjuk a beteg tüdőgyulladása mennyire súlyos, addig a rokkantakat a sérülés mértéke alapján sorolják be az ellátási kategóriákba. Azt sem veszik figyelembe, hogy hány évet dolgozott a beteg, mennyi járulékot fizetett. Ez ügyben csak most jön a fekete leves, a rokkantak többsége csak most érzi majd, hogy rosszul járt - mondta. Addig ugyanis, amíg a komplex felülvizsgálatra el nem jutnak az emberek, korábbi, 2011 előtt megállapított ellátásukat kapják.
 
   A 200 ezer vizsgálatra kötelezettből viszont még csak kevés beteget vizsgáltak meg, körülbelül 135 ezren még hátra vannak. Ők most szembesülnek majd azzal, hogy eddig ellátásuknak feléből-harmadából kell majd megélniük. Akiket pedig rehabilitálhatónak minősítenek, dolgozniuk kell. Csakhogy az állam nem „pumpál” pénzt a rendszerbe, így viszont átképzés és munkalehetőség sincs.

Forrás: Népszava


 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - További ötletelések várhatók nyugdíjügyben.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector