Gyorsuló migrációs körtánc

Különleges járat ingázik hetente Skócia és Magyarország között. A külhoniaknak magyar ízeket visz – például Túró Rudit, szilvóriumot, pirospaprikát –, az itthoniaknak meg különféle ajándékokat hoz. Régebben elég volt havonta fordulni, de az elmúlt egy-két évben egyre sűrűbben fordul a furgon. London mellett Skócia is egyre kedveltebb célpontja a külföldön szerencsét próbáló honfitársainknak – olvasható a Népszabadságban.
 
   Gerti Andrásék is rendelnek ezt-azt. Főként a gyereknek. Attila éppen az elsőt kezdte volna itthon, amikor úgy döntöttek: nekivágnak. Nem sok mindent hagytak maguk mögött. Jószerével csak a kilátástalan küszködést. A Dunaharasztiban álló házon is a bátyja családjával osztoztak. De biztatták magukat, hogy majd jobb lesz, csak húzni kell. Jól ment a régi haverral indított üzlet, de a válság beköszöntével egyre kevesebben szánták rá magukat ablak-, ajtócserére. A barát előbb adta fel. Négy éve úgy döntöttek, kiköltöznek. Angolul beszélt, így arrafelé indult a feleségével meg a kicsi lányával. Előtte mindent dobra vertek. Az utca még soha nem látott ilyet. Egy óriási garázsvásáron egy hétvége alatt eladtak mindent: bútorokat, gépeket, még a konyhai eszközök, ágyneműk, ruhák és játékok javát is. Annyit vittek magukkal, amennyi az Opelba befért. A házat is eladták. Azt a keveset, ami az árából maradt – a nagyobbik rész a banké lett – elvitték kezdőtőkének. Meg se álltak Skóciáig, mert nyugodt, békés vidéket kerestek, távol a nagyvárosok zajától. Végül Edinburghtól nem messze egy kisvárosban találtak kiadó lakást és kedves embereket a bürokratikus akadályok legyőzéséhez. Először csak alkalmi munka akadt, mígnem a helyi halfeldolgozó éjszakai munkára keresett embereket. A magyar férfit is felvették. Azután minden elsimult. A következő nyáron már Spanyolországba mentek nyaralni. Nem élnek nagy lábon, de a mindennapos gondok is elkerülik őket. Ezután kezdték csábítgatni az otthon hagyott régi havert. Két évig szólt a szirénének, mire András és a felesége döntésre jutott. Úgy érezték, ha maradnak, soha nem lesz testvére Atinak. Itthon nem engedhetik meg maguknak. Túl az első idegenbe szakadt éven, úgy érzik, jól döntöttek, és belevághatnak a babaprojektbe. Azt tervezik, hogy hazatérnek, ha egyenesbe jönnek. De Ati már egyre kevesebbet emlegeti a magyar rokonokat és az ovistársakat.Történetük az elmúlt években sablonsztorivá vált.
 
   A migráció kézzelfogható közelségbe került. Szinte mindenki ismer olyan családot, ahonnan kivándorolt valaki, esetleg évek óta ingázik, netán kint tanul. S egyre kevésbé számít ritkaságnak, hogy egy család valamennyi gyermeke külföldön keresi a boldogulását. A Balaton-felvidéki Morva Szabolcséktól gyakran kérdezik az ismerősök: nem sajnálják-e azt a sok pénzt, amit a lányaik iskoláztatására költöttek? A nagyobbik ugyanis kommunikáció szakon végzett Budapesten, a kisebbik gyógypedagógusnak tanult. Az egykori bányász csak ingatja a fejét: ha kaptak volna munkát itthon, akkor ma is itt lennének. Mert így történt. Az idősebbik kiválóan beszélt németül és angolul, ezért is vette fel egy bankár a gyerekei mellé bébiszitternek, miután sehol sem kapott állást. De amikor szakácsként dolgozó barátját Ausztriába hívták, vele tartott. Pincérként se keres kevesebbet, ráadásul együtt vannak. A kisebbik sokáig tartotta magát. Állása éppen akadt, csak megélni nem tudott belőle. A szülei segítették a korai bányásznyugdíjból meg az adminisztrátori fizetésből. Egy idő után mégis elunta a dolgot, vette a kabátját, és elment Salzburgba szállodát takarítani. Ha sikerül honosíttatni a diplomáját, haza se jön. A szülők rendszeresen járnak ki a lányokhoz. Ha végleg kint ragadnak – mondják –, akkor ők is felszámolnak itt mindent. Ami kincsük van, az már úgyis odakint van. Legfeljebb hazajárnak barátot látogatni. Ha marad itt közülük valaki.
 
   A jelenlegi kivándorlási tendenciát követve néhány évtized alatt hatszázezer fős népességveszteséget könyvelhet el Magyarország. És ez még csak nem is a legrosszabb forgatókönyv. A KSH legfrissebb összegzése szerint 350 ezer kivándorló magyar él szerte a világban. Többségük diplomás, családalapítás előtt álló fiatal.
 
   A migráció nemzetközi folyamatait, társadalmi és gazdasági hatásait vizsgáló SEEMIG projekt nyolc európai ország részvételével indult el 2012-ben. A programot idehaza összefogó Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október elején ismertette a kutatás eddigi eredményeit: a három különböző adatforrásból összeálló helyzetkép szerint 2013 elején nagyságrendileg 350 ezer olyan kivándorolt magyar élt a világban, aki a rendszerváltozás után hagyta el az országot, s legalább egy éve külföldön lakik. De az adatgyűjtést több tényező is akadályozta, így például az országonként eltérő meghatározások, illetve az óriási hazai bizalmatlanság, amellyel a kérdezőbiztosokat fogadták. Így a fenti szám Németh Zsolt KSH-alelnök szerint akár tízezer fővel is eltérhet felfelé és lefelé.
 
   Blaskó Zsuzsa, a Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa még hozzátette: a 2013. eleji adatfelvétel óta akár több tízezren is elhagyhatták az országot. Ráadásul ebbe nem számolták bele a Magyarországon is jelen lévő cég külföldi telephelyén dolgozókat – cirka 90 ezer –, a naponta Ausztriába átjáró ingázókat – 100 ezer –, az egyhuzamban egy évnél rövidebb időt külföldön töltőket és azt a 110 ezer embert sem, akik dolgoztak már ugyan külföldön rövidebb-hosszabb ideig, de a legutóbbi népszámláláskor éppen itthon tartózkodtak. Holott lehet, hogy közülük sokan elmentek megint. A visszatérők ugyanis sokkal könnyebben kerekednek fel újra, főként azért, mert többségük a külföldi munkatapasztalat ellenére sem talál itthon megfelelő munkát magának. A migráció pozitív hatásaként emlegetett braingain (a kint felszedett tudás itthoni hasznosítása és átadása) Magyarországon gyakorlatilag nem létezik. S minél hosszabb időt tölt külföldön valaki, annál valószínűbb, hogy végül nem tér vissza. A 2009 után kiköltözöttek alig tíz százalékáról valószínűsíti a KSH, hogy visszatér. A Nemzetgazdasági Minisztérium egyébként tavaly nagykövetségi becslésekre hivatkozva a SEEMIG projektnél mértnél jóval többre – félmillióra – becsülte a külföldön dolgozó magyarok számát.
 
   Bár a migráció a rendszerváltozáskor és az Európai Unióhoz való csatlakozáskor is új lendületet kapott, a folyamat 2007 után, majd 2011-től gyorsult fel igazán, miközben a visszatérők aránya 2009 óta jelentősen csökkent. Az elmúlt években a KSH szerint is majdnem kétszeresére nőtt a Magyarországról elvándoroltak uniós államokban regisztrált száma. Az unión kívüliek arányát a Tárki egy korábbi felmérésben az összes migráns 10 százalékára becsülte. Egyelőre meg sem közelítjük Románia, Albánia, Lengyelország és a balti országok riasztó kivándorlási adatait, de Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki kutatója már tavaly arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi trend fennmaradása elvezethet ahhoz, hogy Magyarország felzárkózik a jelentősebb emigráns országok szintjéhez.
 
   A hazai migráció kiindulópontja elsősorban Közép-Magyarország és vidéki nagyvárosok sora. A SEEMIG-kutatás cáfolta azt a téveszmét is, miszerint a kitántorgók többsége képzetlen munkanélküli, a migránsok 18-36 százaléka ugyanis – célországtól függően – diplomás. A legtöbb felsőfokú végzettségű fiatal az Egyesült Királyságba megy. Az érettségizettek aránya is igen magas: 43 százalék. Az átlagéletkoruk 33 év, többségük még családalapítás előtt áll. A másik két jellemző célország Németország és Ausztria, amelyek zömmel a szakmunkásokat – 37-41 százalék –, illetve az érettségizetteket – 32-43 százalék – vonzzák. A Németországban élők átlagéletkora 39, míg az Ausztriában letelepedetteké 37 év. A kivándorlók többsége – 84 százaléka – dolgozik, alig 3 százalék tanul, a többiek háztartásbeliek vagy éppen munkanélküliek. A diplomás kivándorlás azonban mégsem tekinthető teljes értékű agyelszívásnak. A Tárki ugyanis már korábban rámutatott, hogy a Nagy-Britanniába kivándorló diplomások körében nagyarányú a szakképzettséget nem igénylő munkakörben való elhelyezkedés. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a diplomás migráció meglódulásakor végzett kutatása szerint 2008-ban az itthon diplomázók többsége még Magyarországon kezdett karrierépítésbe, és csak néhány évi sikertelen próbálkozás után keresett szebb jövőt másutt. Ma már ez aligha igaz.
 
   A Népességtudományi Kutatóintézet tavaly április és június között végzett, a migrációs terveket firtató kutatása szerint a 18–40 évesek harmada, a 18–24 évesek csaknem fele – 47 százaléka –útra kelne. A megkérdezettek 27 százaléka csak néhány hónapra, 28 százalék több évre költözne ki, míg 6 százalékuk végleg elhagyná az országot. A fenti képet még sötétebbre színezi, hogy ennek a korosztálynak a 8 százaléka már most külföldön él. A kivándorlást komolyan tervezők fele már jelentkezett is külföldi munkára és tájékozódott a lakhatási lehetőségekről. Többségük – 84 százalék – már korábban is élt más országban. A célországok: Ausztria, Németország és Nagy-Britannia, de növekszik az Egyesült Államok és a skandináv államok vonzereje is.
 
  A kutatás a kivándorlás okaira is rákérdezett. A friss diplomások kalandvágya mellett jelentős arányt képviselnek az újrakezdők. Így például az elváltak, a saját és az ország helyzetének romlását érzékelők. A komoly tervezők többsége beszél legalább egy idegen nyelvet, szakképzett, illetve diplomás. A Tárki tavalyi tanulmánya a jobb életkörülményeket – magasabb fizetés, élhetőbb környezet, kiszámíthatóság stb. – jelölte meg a kivándorlás fő okaként. Bár a migrációs szándékok jó része nem teljesül, a kutatást végző Gödri Irén és Feleky Gábor Attila arra is felhívja a figyelmet, hogy a gazdasági-társadalmi kényszerek erősödése, illetve a migráció kockázatát csökkentő – a kivándoroltak növekvő száma miatt sűrűsödő – külföldi kapcsolati hálók azokat is migrációra ösztönözhetik, akik korábban nem is készültek erre.
 
   Bár a térség országaihoz képest még egész jól állunk, már most jelentős veszteségeket könyvelhet el hazánk a fiatalabb korcsoportok és a magasan iskolázottak körében, illetve bizonyos szakterületeken – például az egészségügyben. A migráció – a termékenységi és halandósági adatok mellett – immár a népesség-előrejelzésekben is szerephez jut. A KSH úgy számol, hogy már akkor is jelentős népességcsökkenéssel kell számolni, ha az el- és bevándorlási egyenleg 2030-ra kiegyenlítődik. De erre egyelőre nem sok esély látszik. Az elvándorlást és a természetes fogyatkozás tendenciáit is számítva 2060-ra alig 7,3 millióan élhetnek Magyarországon. S ez a jobbik eset.
 
   De már addig is számolnunk kell néhány következménnyel. Ha a népesség csökken, akkor – főként, hogy hazánkból a képzettek és a nagyobb termelékenységgel dolgozó fiatalok mennek el – az egy főre jutó nemzeti össztermék (GDP) is csökken. Így kevesebb adót lehet beszedni – kivéve, ha emelik az itthon maradottak adóját –, aminek következményeként kevesebb pénz jut a közfeladatok ellátására. Másrészt a népesség csökkenésével csökken a belső fogyasztás is, ami visszahat a hazai piacra termelő, illetve beszállító cégek tevékenységére is. Nemzetgazdasági szempontból jelentős hátrány a munkaerő fogyásának béremelő hatása, illetve az idekészülő, de a hiányzó szakemberek miatt végül máshol megtelepülő vállalatok elpártolása. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén közreadott tanulmánya egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a társadalombiztosításba befizetők arányának és a befizetések összegének csökkenése megkérdőjelezheti a hazai nyugdíj- és szociális ellátórendszer fenntarthatóságát. Mindez együtt pedig rontja az ország versenyképességét és a hosszú távú növekedési kilátásokat. S ezzel el is értünk az ördögi kör kezdőpontjához: a romló gazdasági teljesítmény még többeket késztet kivándorlásra. Már a KSH is egy migrációs bizottság összehívását sürgeti.
 
   Az országvezetők szerint erre semmi szükség. Nincs ok a borongásra. Orbán Viktor miniszterelnök két éve úgy számolt, hogyha 2014-ben megnyerik a választást, akkor 2018-ra „itt olyan ország lesz, hogy mindenki haza akar majd jönni”. Megnyerték. Csak győzzük fogadni a visszaáramló tömegeket.
 
Forrás: Népszabadság