Startlaphoz Csatlakozz!

Május 1.

A nemzeti érdekérvényesítés és a munkához jutás fontosságát hangsúlyozták a majálisokon

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 01. csütörtök, 18:30

Magyarország uniós csatlakozásának 10. évfordulóján a kormánypártok a nemzeti érdekérvényesítés Európai Unión belüli fontosságát hangsúlyozták, az ellenzéki pártok és a szakszervezetek a munkához jutás fontosságát és a munkavállalók érdekeinek a jelenleginél erősebb védelmét emelték ki csütörtöki majálisukon.

    Szájer József, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltje, aki jelenleg is képviselő, a XVI. kerületben tartott Polgári Majálison azt mondta, akár a szocialista Szanyi Tiborral is szövetkezne Brüsszelben a magyar érdekérvényesítés érdekében. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz-KDNP listája az első, amelyen minden magyarlakta terület képviseletet kapott, s a nemzeti lista első számú üzenetének nevezte a magyar nemzet egységét.

    Harrach Péter (KDNP), az Országgyűlés alelnöke a Pest megyei Sződligeten arról beszélt, a természet megújulásával együtt az emberek megújulását is ünnepeljük május elsején, de az ilyenkor országszerte tartott szabadtéri rendezvények a helyi közösségek erősítését, építését is szolgálják.

    Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt majálisán azt mondta, populizmus azt állítani, hogy az Európai Unió Magyarország ellensége lenne, ugyanakkor a szocialisták is kritikusan szemlélik az unió működését, mert az sokszor nem felel meg a hétköznapi ember elvárásainak, ráadásul bürokratikusan, lassan, drágán működik. Az elmúlt tíz évben az ország összességében nem tudott élni az unió adta lehetőségekkel - közölte.

    A politikus azt mondta, a csatlakozás óta ez a nap a magyar baloldal számára szimbolikusan is összeköti a munka és a dolgozó ember megbecsülését, jogainak védelmét és a nyugatos, modern Magyarország eszményét. Történelmi példák pedig azt mutatják, hogy azok az országok élnek jól, ahol ezt a két értéket összekötik - tette hozzá.

    A Jobbik szerint a földtörvény hatálybalépése beárnyékolja a május 1-jei ünnepségeket. Vona Gábor elnök a Hajógyári-szigeten tartott kétnapos majálisuk kezdetén arról beszélt: a földügyekben elsősorban az apátiával kell megbirkózniuk. Bírálta azt is, hogy a Fidesz „kettős politikát” folytat: idehaza szabadságharcosnak állítja be magát, eközben semmi olyat nem tesz Brüsszelben, ami szembemenne az „európai főárammal”. 

    A Jobbik elnöke szerint a térségben kell szövetségeseket találni, egy lengyel-magyar-horvát tengelyben látja a kitörési pontot. Vona Gábor szerint ez a Keletet és Nyugatot elválasztó sáv alternatívát jelenthetne az Európai Unióval szemben is.

    Szél Bernadett, az LMP társelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, az LMP kész a következő négy évben is küzdeni a munkavállalókért, véleménye szerint a Fidesz részéről tudatos lépés volt, hogy „letörte a munkavállalói jogokat a narancsos munka törvénykönyvben”. Utalt arra, hogy a szakszervezeti konföderációkkal konzultálva kidolgoztak egy olyan koncepciót egy új munka törvénykönyvére, amely gyökeresen más alapokra helyezi a munkavállalók és a munkáltatók viszonyát.

    Bajnai Gordon, az Együtt-PM pártszövetség vezetője a szövetség majálisán arról beszélt, május 1-jéről azt szokták mondani, hogy az a munka ünnepe, manapság kiemelten kell ünnepelni, ha van munka, amiből meg lehet élni. Közölte, választási programjukban hangsúlyosan szerepeltek a munkahelyteremtő intézkedések, amelyek azt is segítették volna, hogy a munkából meg lehessen élni.

    A Demokratikus Koalíció majálisán Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy Szent István európai volt, és ők István örökösei, míg Orbán Viktor Koppányé. Közölte, ők előre akarnak menni Európába, Orbán Viktor pedig legszívesebben „visszamenne Levédiába és Etelközbe”. Hozzátette, Levédia legyen a jelenlegi miniszterelnök hazája, az övék viszont Európa, és ebből nem engednek.

    A Munkáspárt elnöke szerint ki kell lépni az Európai Unióból, „menekülni kell az épületéből”. Thürmer Gyula a budapesti Városligetben tartott beszédében ezt azzal indokolta, hogy a tíz évvel ezelőtti remények nem váltak valóra, az EU-ban ugyanis nincs teljes foglalkoztatottság, nem tudnak minden fiatalnak munkát adni, és a kisebbségek problémáit sem sikerült megoldani. 

    Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke városligeti fórumukon azt mondta, a bérek növekedése és a munka elismerése nem jutalom a növekedés után, hanem a bővülés záloga, a folyamatos megszorítás pedig zsákutca. Hozzátette, olyan munkahelyekre van szükség, ahol a munkavállalók nem kiszolgáltatottként, nem rabszolgaként, hanem a munkát elismerő környezetben, alkotó emberként vehetnek részt a munkában, olyan bérért, amiből el tudják tartani a családjukat. 

    A Liga Szakszervezetek szövetségének majálisán Gaskó István elnök arról beszélt, a Liga stratégiai tervben foglalja össze az Orbán-kormánnyal szembeni elvárásait, és tárgyalásokat kezdeményez a kabinettel a szociális partnerek megerősítése érdekében. Gaskó István szerint az eddigi kormányzati intézkedésekkel szemben minden eszközt biztosítani kell a szociális partnerek megerősödéséhez. A szakszervezeti szövetség elsősorban a munka törvénykönyvének és a sztrájktörvénynek a módosítását szeretné elérni, visszaállítani az eredeti állapotot - jelentette ki Gaskó István.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A nemzeti érdekérvényesítés és a munkához jutás fontosságát hangsúlyozták a majálisokon .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector