Startlaphoz Csatlakozz!

Május 1.

Hatékonyabb érdekképviselet megteremtését tűzi zászlajára az LMP

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 02. péntek, 11:06

 Az LMP kész a következő négy évben is küzdeni a munkavállalókért, hogy a jelenleg jellemző „szörnyűséges helyzet” megváltozzon. Erről Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke beszélt csütörtökön, az LMP május 1-je alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.

    Mint fogalmazott, méltatlan, elfogadhatatlan és nem hatékony, hogy ezt az országot „összeszerelő üzemmé” próbálják tenni. Kitért arra, olyan helyzetben van az ország, hogy a kormányfő azzal „házal” keleten: itt olcsó a munkaerő ahhoz képest, hogy milyen jól képzett.

    Szél Bernadett szerint a Fidesz részéről tudatos lépés volt, hogy „letörte a munkavállalói jogokat a narancsos munka törvénykönyvben”. Utalt arra, hogy a szakszervezeti konföderációkkal konzultálva kidolgoztak egy koncepciót egy új munka törvénykönyvre, amely gyökeresen más alapokra helyezi a munkavállalók és a munkáltatók viszonyát.

    Az ellenzéki politikus a részleteket ismertetve elmondta: javaslatuk munkavállaló- és foglalkoztatásbarát, hatékony érdekképviseletet biztosítana és szociálisan érzékeny. Ennek jegyében visszaállítanák az érdekegyeztetés korábbi háromoldalú rendszerét.

    A párt elfogadhatatlannak tartja továbbá a délutáni műszakpótlék eltörlését, amelyet azonnal visszaállítanának. Abban is gondolkodnak az uniós direktíva alapján, hogy négy-öt nappal megemeljék az alapszabadságot: a munkavállalóknak legyen lehetőségük a megfelelő pihenésre. Arról is gondoskodnának, hogy a szabadság kétharmadát a munkavállalók által kért időpontban lehessen kivenni. Bevezetnék továbbá, ha egy állami ünnep a hétvégére esik, akkor azért cserébe plusz egy szabadnap járjon.

    Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a munkavállalókat „könnyen ki lehet rúgni” - mondta Szél Bernadett, aki azt is kritizálta, hogy az a kormány, amely magát „családbarátnak meri nevezni”, eltörölte, hogy a háromévesnél fiatalabb gyereket nevelő szülők, édesanyák védettek legyenek. Ezt is azonnal visszaállítanák - jelezte.

    A párt szerint az alaptörvényben és a munka törvénykönyvében szó szerint szerepelnie kellene annak a tételnek, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Szél Bernadett kitért arra is, hogy „bérszakadék tátong” a férfi és a női munkavállalók között, amelyen szintén rögtön változtatni kell. Kiemelte: meg kell emelni a béreket azokban a szakmákban, ahol a nők túlnyomó többségben vannak.

    Meszerics Tamás, a párt EP-listavezetője arról beszélt, hogy az Európai Parlament zöld frakciójában is azt szeretnék képviselni, amit a magyar Országgyűlésben, a munkavállalói jog ugyanis nemcsak magyar, hanem európai kérdés is.

    Kifejtette: középtávon közös uniós munka törvénykönyvet szeretnének. Szerinte közös munkaerő-piaci érdekegyeztető intézményekre van szükség Európában és európai szintű béralku kell.

    A sajtótájékoztató végén virágokat helyeztek el a Városligetben lévő emlékkőnél, amely azt hirdeti, hogy 1890-ben Budapesten itt ünnepelték először május elsejét a szervezett dolgozók.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hatékonyabb érdekképviselet megteremtését tűzi zászlajára az LMP.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector