Startlaphoz Csatlakozz!

Egyelőre nem tudják megbecsülni, mennyi embert kell majd elbocsátani

Egymás után zárhatnak be az éjjel-nappali boltok

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 02. hétfő, 11:02

Március közepétől egymás után zárhatnak be az éjjel-nappali boltok a nyitva tartást korlátozó törvény miatt. E szerint ugyanis csak azok az üzletek maradhatnak nyitva éjjel-nappal, ahol a tulajdonos áll a pult mögött. Bár a csökkent nyitvatartási idő elbocsátásokhoz vezethet, a kormány nem készül jogszabály-módosításra – írja a Világgazdaság.
 
   A vasárnapi munkavégzés tilalma mellett érvágást jelent az is, hogy a boltok csak reggel 6 és este 10 óra között lehetnek nyitva, éjszaka csak akkor árusíthatnak, ha a boltban a tulajdonos vagy családtagja áll a pult mögött.
 
   „Huszonöt egységből közel kilenc esik bele a világörökségi területbe, amely kivételt képez a törvény hatálya alól. A többit be kell majd zárnunk” – mondta egy üzletlánc tulajdonosa, aki több vállalkozóval érdekvédelmi szervezetet alapított. A bolthálózatok csak a fővárosban csaknem háromszáz embernek adnak munkát, és esténként kilencezer vásárlót szolgálnak ki. A szervezet vezetője egyelőre nem tudja megbecsülni, hogy hány embert kell majd elbocsátani.
 
   Ezekben a kis boltokban szinte kilencven százalékban magyar tulajdonosok vállalkoznak, és a kormánynak a fő célkitűzése az volt, hogy a családokat és az ilyen kis vállalkozásokat támogassa. Ez most nem erre irányul, úgy gondoljuk, a törvény, ha így is szerették volna, nem így sült el. Bízunk benne, hogy a kormányrendeletben lesz majd enyhítés ezeknek a családoknak” – nyilatkozta a Hír TV-nek Papp András, az Éjjel-nappali Üzletek Érdekvédelmi Szervezetének vezetője.
 
   Mint azt korábban megírtuk, a rendelet különösen kedvez a belvárosi üzleteknek. Még értékesebbek lesznek ugyanis a belváros üzlethelyiségei, mivel a vasárnapi zárvatartásról szóló rendelet rájuk sem vonatkozik. Nyitva lehetnek a luxusüzletek vasárnap és az ötödik kerületi trafikok éjjel-nappal akkor is, ha a tulajdonos feléjük se néz.
 
   A VOSZ szerint a törvény egyenesen "versenytorzító és irracionális" előírásokat tartalmaz, ezért azok elfogadhatatlanok az érdekvédelmi szervezet számára. Ebből eredően a VOSZ nem kívánt közreműködni a törvény szabályainak érvényesülését szolgáló végrehajtási rendelettervezet véglegesítésében sem.

Forrás: Világgazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Egymás után zárhatnak be az éjjel-nappali boltok.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector