Startlaphoz Csatlakozz!

Az üzletek három százaléka nyithat majd ki

Lesz végrehajtási rendelete a vasárnapi munkavégzés tilalmát elrendelő szabályoknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 12. csütörtök, 10:12

Megerősítette a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy a sajtóértesülések ellenére lesz végrehajtási rendelete a kereskedelmi törvény vasárnapi munkavégzés tilalmát elrendelő szabályainak – írja a Magyar Nemzet.

   A napokban felröppent a híre, hogy a korlátozás március 15-i életbe lépése előtt mégsem születik meg a jogszabály, helyette képviselői indítványt nyújtanak be az alaptörvényhez. – A rendelet megjelenése a hét második felében várható – közölte kérdésünkre a szaktárca.
 
   Számítások szerint az üzletek három százaléka nyithat majd ki vasárnaponként a jövő héttől, azonban még mindig több érintett nem tudja, élhet-e a lehetőséggel.
 
   Noha továbbra is nyitva tarthatja az egyik magyar lánc hálózatához tartozó üzletét a hét utolsó napján, mégis hátrányos döntésnek tartja a vasárnapi zárva tartást a lapunknak nyilatkozó vidéki bolttulajdonos. A kereskedő felhívta a figyelmet: olyan életszerűtlen szabályozás született, amely több szempontból is kifogásolható. – Hiába érdeklődtünk, se a helyi jegyző, se a fogyasztóvédelmi hatóság nem tudott eddig érdemi felvilágosítást adni, mert a döntéshozók részéről vélhetően hiányzik az egységes álláspont a vasárnapi zárva tartásról – fogalmazott a vállalkozó. Mint mondta, 150 négyzetméteres élelmiszerüzletét nem érinti a korlátozás, ezért, mivel a környéken csupán egy nagy diszkontáruház üzemel, várakozásai szerint nőhet a forgalma vasárnaponként. Ugyanakkor például a korábban szabadon megválasztott nyitási idő reggel hatórai meghatározása tapasztalatai szerint komoly kiesést fog okozni. – Eddig reggel öttől vártuk a vásárlókat, a környéken sokan vannak ugyanis, akik vasárnaponként hat órára járnak dolgozni. Előtte itt szerezték be a friss élelmiszert, naponta húsz-harminc vevő megfordult a korai órában. Ezek a vásárlók hol fognak ezután pénzt költeni? – tette fel a kérdést a bolttulajdonos. Elmondása szerint heti forgalma 7–8 százalékát bonyolítja le a hét utolsó napján. Március közepétől alkalmazottai helyett maga áll be a kasszába, így ezen a napon nem lesz kiszolgálás a csemegepultban, és a friss pékáru kínálata is jelentősen szűkül. – A pótlékok hiánya miatt átlagosan tízezer forinttal kevesebbet visznek majd haza a dolgozóink havonta, mi pedig kevesebb járulékot fizetünk be a költségvetésnek. A környékbeli pékeknél már megkezdődtek a leépítések, hiszen vasárnap hajnalban nem fognak sütni, ha nem nyit ki az üzletek többsége – tette hozzá a kereskedő.

Forrás: Magyar Nemzet

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Lesz végrehajtási rendelete a vasárnapi munkavégzés tilalmát elrendelő szabályoknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector