Startlaphoz Csatlakozz!

Nem egyszerű részmunkaidőben, vagy távmunkában megfelelő állást találni

Kisgyerekes anya dolgozna...

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 15. vasárnap, 13:55

Ismerek egy olyan céget - magam is dolgoztam ott - ahol a dolgozók kilencven százaléka kisgyerekes nő. Nem azért ilyen jó az arány, mert a tulajdonos kifejezetten így tervezte a foglalkoztatást, hanem azért, mert szinte minden munkatárs nő, többnyire fiatal nő, és sorban mentek el szülési szabadságra. Ez a vezetőre viszonylag nagy terhet rótt, hiszen meg kellett szervezni a helyettesítést, és amikor visszatért a gyedről, gyesről a kisgyerekes munkatárs, újra helyet biztosítani neki – olvasható a nokorszak.hu oldalán.

   Mivel azonban a tulajdonosnak van szíve is, és a szeme előtt nem csupán dollárjelek ugrálnak, a helyettesítőket sem rúgta ki, hanem új munkakört biztosított a számukra. Az már más kérdés, hogy közben egyéb okokból is cserélődtek az emberek, ki önmegvalósított, mint ahogy én is, ki új, izgalmasabb kihívást keresett, így sikerült megtartani az egyensúlyt, és nem ment tönkre a foglalkoztatásban. Mindenesetre a mai napig is, szinte minden munkatárs kigyerekes anyuka, van lehetőségük négy órában, öt órában, hat órában, hét órában,  de akár teljes munkaidőben is dolgozni, korrekt bérezésért. Több, olyan régi kolléganőmről tudok, akik két gyerek vállalása után mentek vissza a céghez, 4-5 év után, és örömmel fogadták őket. Nem azért, mert törvény írja elő, hanem egyszerűen azért, mert jó munkaerőnek számítanak, és fontos a munkájuk. Szerintem ez a kulcsmondat! Jó munkaerő, fontos a munkája, mindegy, hogy férfi vagy nő! Az egykori főnököm, természetesen nem hülye, a tisztességes bérezésért, tisztességes munkát várt el. 
 
   Érdekesség, hogy hat éve nem dolgozom ennél a cégnél, és a tulajdonossal a mai napig tartom a kapcsolatot. Sokat nevettem, amikor elmesélte, hogy a lányok kidobták a székemet, mert aki a helyemre ült, mind terhes lett az elmúlt években. Pedig de jó szék volt! Én választhattam ki a bútorboltban. Ahogy a többiek is. A főnökasszonynak számított, hogy kinek milyen a hangulata, mennyire kényelmes a széke, munka közben akar-e zenét hallgatni (fejhallgatókat kaptunk), esetleg ugrálna egyet egy fitball-on... Mert az is volt. Szóval van ilyen példa is. És vannak jócskán ellenpéldák. Sajnos leginkább azok vannak.
 
  A napokban díjazták a kigyermekes nőket visszafogadó munkahelyeket. A díjra saját dolgozóik jelölhették a vállalatot. A díjátadón Szikla Dorottya, az MTA tudományos főmunkatársa ismertette: a visegrádi országok tartósan leszakadtak az unión belül az 50 százalék körüli női foglalkoztatási aránnyal. Magyarország helyzete a gyermektelen és a gyermekes nők foglalkoztatása közötti különbségben a legrosszabb: kétszer több a gyermektelenek aránya a foglalkoztatott nők között.
 
  Nem csodálom, mert egyrészt nagyon nehéz elszakadni egy pici gyerektől, másra bízni, bölcsődébe adni egy évesen, két évesen, reggel rohanni vele a megőrzőbe, aztán futás a munkahelyre, hazafelé ugyanez a móka, másrészt - ha az anyuka új munkahelyet keres, és nem a régi cégéhez menne vissza - nem egyszerű részmunkaidőben, vagy távmunkában megfelelő állást találni. Ha az önéletrajzban szerepel, hogy az ember lányának két éves gyereke van, be sem hívják interjúra, ha nem írja bele, hanem a felvételi beszélgetésen derül ki, akkor többnyire nincs második kör. Hisz miért akarna egy munkaadó olyan munkatársat, akinek időre az oviba kell érnie, akinek néha (jó gyakran) beteg a gyereke, akinek többet jár az esze otthon, mint a munkán, és aki nem akar túlórázni. Ezeket az érveket hallottam a legtöbb esetben a kisgyerekesek foglalkoztatása ellen. Nos, ezért remek a részmunkaidő vagy a távmunka, csak éppen nálunk nem túl gyakori. 
 
A díjátadón Norvégia magyarországi nagykövete is felszólalt
 
   Tove Skarstein, Norvégia magyarországi nagykövete a konferencián rámutatott: nem az olaj- és gázipar járul hozzá a GDP-hez a legnagyobb mértékben a világon, hanem a nők munkaerőpiaci szerepvállalása. Hozzátette, a norvég nők 78 százaléka dolgozik, miközben a magyar nőknek csak 54 százaléka. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy a magyar nőknek sok nehézséggel kell szembesülniük, ha családot és munkát is szeretnének. A kormánynak kell tennie valamit annak érdekében, hogy a nőknek ne kelljen választaniuk a munka vagy a család között.
 
   A nemek közti egyenlőség a gazdaságilag leghatékonyabb modell, a legnagyobb gazdasági növekedést mutató országokban a nők a legjobban integráltak a munkaerőpiacra - mondta. Az északi országokban, ahol jelenleg a legmagasabb a születési ráta, a nőknek nem kell választaniuk a munka és a család-gyermekvállalás között.
 
   Kitért arra, hogy ha a parlament főleg 55-60 év közötti férfiakból áll, az nem teszi lehetővé a családbarát jogi háttér kialakítását. A világ parlamentjeiben, az afrikai és arab országokkal együtt 22 százalékos a nők aránya, miközben Magyarországon 10 százalék alatti, és nincs nő miniszter. A nagykövet aktivitásra szólította fel a magyar nőket, hogy válasszanak nőket vagy az esélyegyenlőséget támogató pártokat, mert ha a nők nem aktívak a politikában, nem lesz változás. Szerinte a magyar nőknek nem szabad azt elfogadniuk, hogy nincs megfelelő képviseletük a parlamentben: a népesség felének megfelelően a hatalom 50 százalékát is birtokolniuk kellene.
 
Forrás: nokorszak.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kisgyerekes anya dolgozna....
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector