benzinkutak, Metró
Vasárnapi pihenőnap: További üzletekre terjesztették ki a törvény hatályát
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 17. kedd, 11:39
Közzétéve: 2015. március 17. kedd, 11:39
Az Országgyűlés kedden törvényben rögzítette: a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály hatálya azokra az üzletekre is kiterjed, amelyek benzinkút területén működnek, de nem árulnak üzemanyagot, valamint azokra, amelyek azonos helyen és időben folytatnak kis- és nagykereskedelmi tevékenységet.
Három fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf, Mengyi Roland és Vas Imre előterjesztésére 115 igen szavaztak igennel, 37-en nemmel, 24-en pedig - köztük két fideszes, Bencsik János és Czomba Sándor - tartózkodtak.
A kis- és nagykereskedelmi tevékenységet egyszerre folytató üzletekre vonatkozó korlátozást több sajtóorgánum is lex Metróként értelmezte, vagyis úgy, hogy a szabályozás célja, hogy a Metro áruházak se nyithassanak ki vasárnaponként.
A benzinkutak területét érintő szabályozással kapcsolatban a törvényalkotási bizottság ülésén a kormánypártok részéről megerősítették: a benzinkutak saját üzletei nyitva lehetnek vasárnaponként is, a töltőállomások területén működő, de üzemanyagot nem áruló boltokra viszont vonatkozni fog a vasárnapi tilalom.