Startlaphoz Csatlakozz!

A BKV-szakszervezetek egyelőre nem sztrájkolnak

Egy vasat sem kapnak béremelésre, mégsem fognak össze

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 19. csütörtök, 16:41

 A BKV-szakszervezetek egyelőre nem sztrájkolnak, holott a városvezetés továbbra sem ad egy huncut garast sem béremelésre. Vidéken ennél 2,4 százalékkal jobb ajánlat esetén is munkabeszüntetést hirdettek a közlekedési dolgozók – írja a Népszabadság.

  Ötnapos sztrájkot hirdetett a Volán-társaságoknál dolgozókat tömörítő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a jövő hétre, mivel az 5,2 százalékos bérkövetelésükkel szemben a munkáltató alig 2,4 százalékra tett javaslatot. A sztrájk idején a dél-dunántúli járatok tíz százaléka marad ki. Bár az érdekképviselet maga is érzi, hogy ez meglehetősen csekély erejű nyomásgyakorlás, de legalább jelzés.
 
  Ehhez képest a BKV 27 szakszervezete közül egyelőre egyik sem hirdetett sztrájkot, holott a főváros közlekedési cége egyetlen fillérrel sem emelné a béreket. Igaz, ez nem kizárólag vállalati döntés. A közösségi közlekedés fővárosi finanszírozásában 15 milliárd forintos lyuk tátong. Tarlós István főpolgármester korábban ugyan látott arra esélyt, hogy átcsoportosítással fedezetet teremtsenek a béremeléshez, de a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) és a BKV-nak végül enélkül kellett elkészítenie az idei üzleti tervét. A béremelés pedig nem fért bele a pénzügyi keretbe.
 
  A BKV igazgatótanácsa kiemelt kockázatként kezelte az elmaradó béremelést, de megszavazta a tervet. A cég felügyelőbizottsága viszont még nem fogadta el, miközben a jövő hétfőre összehívott közgyűlésen napirendre tűzték a BKK költségvetését, amelynek továbbra is része a BKV. Ha a közgyűlés megszavazza az előterjesztést, akkor nem sok választani valója marad az érdekképviseleteknek. Lépnek vagy átlépnek rajtuk. De a túl sok bába közt mintha elveszne az érdek.
 
  A BKV 11 ezer munkavállalójából közel 8 ezer tagja a cégnél működő szakszervezetek egyikének. Egészen a közelmúltig 27 volt ezekből, de idén bejelentkezett a Nemzeti Szakszervezet a Dolgozókért, Aktívakért és Pártfogoltakért (NESZE) is. Holott a rendszerváltás után a SZOT-vagyonból remélt részesedés okán tucatnyi szervezetre szétbomló érdekképviseleteknek az egyesülés lenne a kifizetődőbb. Ezt szorgalmazza egyébként az újonc NESZE is, egyelőre kevés sikerrel. A meglévő szakszervezetek összetartás helyett árgus szemekkel figyelik egymást. Ha valaki hibázik, vagy csak másként gondolja az érdekérvényesítést – azonnal nyílt levelet adnak ki ellene. A BKV menedzsmentje – aligha meglepő – erősíti a széthúzást. Így sokkal könnyebben leszerelhetők és kijátszhatóak egymás ellen.
 
   Egy egységes sztrájk viszont nagyot üthetne. A hatályos jogszabályok szerint ugyan Budapest közlekedése nem állhat le teljes egészében, de az is jelentős káoszt okozna, ha Budapest határain belül a járműveknek alig 66 százaléka, míg a határokon kívül csak a fele közlekedne.
 
  Egy jól megszervezett munkabeszüntetés erejét példázza a BKV történetének leghosszabb és egyben utolsó sztrájkja. A munkabeszüntetést 2010 januárjában hirdette meg 11 szakszervezet, hozzájuk később további három csatlakozott. A sztrájk hat napja alatt teljesen leállt az autóbusz-közlekedés, a villamosok 40 százaléka, a trolik fele járt, míg a metró- és HÉV-vonalakon zavartalan volt az üzem. A kieső autóbuszok egy részét a cég alvállalkozók bevonásával próbálta pótolni és a Volán-buszok is megálltak a budapesti megállókban. Bár a BKV szerint naponta 50 millió forintot takarítottak meg a sztrájk alatt (a munkabeszüntetés napi 40 millió forint pluszköltségét jócskán ellensúlyozta a 90 millió forintos megtakarítás), egy hét múlva aláírták az új kollektív szerződést.
 
   Jelen állás szerint a szakszervezetek inkább tárgyalnának, holott egyre kevésbé hisznek ennek hasznosságában. A nullaszázalékos ajánlatot elfogadhatatlannak tartják. Sőt a cafeteria rendezését is elvárják. A szakszervezetek egyébként választ sem kaptak utolsó tárgyalási kezdeményezésükre. A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége pedig megkezdte a dolgozók demonstráció-, illetve sztrájkhajlandóságának felmérését.
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Egy vasat sem kapnak béremelésre, mégsem fognak össze.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector