Startlaphoz Csatlakozz!

Nem minden kereskedelmi dolgozó kaphat 100 százalékos pótlékot

Magyarország vasárnap zárva

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 20. péntek, 11:15

A kormány az európai gyakorlatra hivatkozva érvelt a vasárnapi zárva tartás mellett, ám ez a hivatkozás erősen sántít. A parlament kormánypárti többségének sikerült a kontinens egyik legszigorúbb kiskereskedelmi szektort szabályozó törvényét megalkotni. Tegnap az Országgyűlés újabb kiskapukat szüntetett meg, elfogadta a lex Metrót, és a lex Spart. Eldőlt nem minden kereskedelmi dolgozó kaphat a vasárnapi munkáért 100 százalékos pótlékot. Amerikai lapinformációk szerint már a kormányszóvivő is az intézkedés átmenetiségéről beszélt – írja a Népszava.

  Az Országgyűlés kedden elfogadta a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvénymódosítást. A nyitva tartási tilalom azokra az üzletekre is kiterjed, amelyek benzinkút területén működnek, de nem árulnak üzemanyagot, valamint azokra, amelyek azonos helyen és időben folytatnak kis- és nagykereskedelmi tevékenységet. A köznyelv ezt nevezi ex Sparnak, illetve kistestvérét lex Metrónak, mert a másik kitétel gyakorlatilag csak ezt a kis- és nagykereskedelemmel egyaránt foglalkozó áruházláncot érinti, teszi lehetetlenné, hogy üzletei vasárnap is kinyithassanak. Szinte már megszokott, hogy Bencsik János fideszes képviselő, volt energiaügyi államtitkár tartózkodott a szavazáson, de hogy Czomba Sándor jelenlegi államtitkár is ezt tette, az már figyelemre méltó.
 
  Köztudott, hogy a Liga Szakszervezet a VOSZ-szal közösen népszavazást kezdeményeznek a vasárnapi zárva tartás eltörlésére. Gaskó István újfent kijelentette, hogy a kormány csupán látszattárgyalásokat folytatott az érdekképviseletekkel a döntés meghozatala előtt. Kovács Zoltán kormány szóvivő ugyanakkor azzal érvelt, hogy a szabályozás hasonló ahhoz, mint ami a legtöbb európai országban érvényben van, és csupán átmeneti jelenség lesz, ha a rendelkezés kedvezőtlenül hat ki a fogyasztásra, utóbbi igen fontos a növekedés szempontjából. A cél az, hogy senki ne kényszerítse az embereket vasárnap dolgozni - hangoztatta a kormány képviselője a Klubrádió reggeli műsorában elhangzott, amerikai lapokat szemléző hírösszefoglaló szerint. A kormány a folyamatosan módosuló törvény elfogadásakor külföldi példákra hivatkozott, mondván Európában is hasonló a szabályozás. Ennél azonban jóval árnyaltabb a kép.
 
  Németországra, Ausztriára és Franciaországra mutogat előszeretettel a magyar kormány, amikor a vasárnapi zárva tartásról tavaly december közepén hozott törvényt igyekszik védeni, magyarázni. A szakemberek szerint viszont sokkal csattanósabb érvek szólnak a nyitva tartás mellett, hiszen a 28 uniós tagállam közül 16-ban egyáltalán nem korlátozzák a vállalkozások üzleti és a fogyasztók vásárlási szabadságát.
 
  Ám még a példaként emlegetett "mintaországokban", Németországban, Franciaországban és Ausztriában is engedékenyebbek a szabályok, mint Magyarországon. Különösen hogy tegnap elfogadta az Országgyűlés a kiskereskedelemben a vasárnapi munkavégzést tiltó törvény további szigorítását jelentő módosításokat, ráadásként a világörökségi területeken és védőzónáikban is megszüntetnék a boltok vasárnapi nyitva tartási lehetőségét.
 
  Európa sem egységes a vasárnapi nyitva, illetve zárva tartás ügyében, de a trend, főleg gazdasági okokból, éppen az enyhítés irányába mutat. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Népszavának megemlítette, a franciák nem régen elfogadták azt a változtatást, melynek értelmében az évi 5 helyett 12 vasárnapon nyithatnának ki az üzletek. Igaz, még a korábbi jogszabály sem olyan kemény, mint a magyar törvény.
 
   Szakemberek becslése szerint a nagy magyarországi kiskereskedelmi láncok több mint félezer üzletét, hipermarketjét érinti a vasárnapi zárva tartás. Az Auchannak 19 áruháza van, de a Tesco hipermarketek, üzletek száma még a 13 létesítmény bezárását követően is majd' száz, a Spar pedig ennek a négyszeresét üzemelteti.
 
  A kormányzat "mintaországaiban" nem csak a magyarországitól, de még egymásétól is eltér a hét utolsó napjának kereskedelmi szabályozása.
 
   Franciaországban például mintegy 500 települést vontak ki a nyitva tartási tilalom alól, fontos turisztikai szerepükkel indokolva a mentesítést. Emlékezetes, hogy Magyarországon a gazdasági tárca elküldött februárban egy kormányrendelet-tervezetet a kereskedelmi szakmai és érdekvédelmi szervezetek számára, amelyben enyhítettek volna a törvény szigorán, így főszezonban a kiemelt turisztikai központ, 66 településen, nyitva tarthattak volna az üzletek. Igaz, a dokumentumban nem szerepelt például a Fertő-tó, de más népszerű idegenforgalmi helyszín sem. Végül ezt a tervezetet a kormány visszavonta és az eredetinél is szigorúbb szabályozást választotta. Ha nem lehetnek nyitva boltok az idegenforgalmi szempontból fontos településeknek és a világörökségi helyszíneken, akkor az komoly hátrányokat okozhat a hazai idegenforgalomnak - vélte Vámos György. Ha csak a 200 négyzetméter alatti családi boltok nyithatnak ki és azok is csak akkor, ha a tulajdonos, vagy segítő családtagja áll a pult mögött, különösen a nyári főszezonban, az zsúfoltságot okozhat a kedvelt üdülőhelyeken és ezek a kisboltok nem is tudják kielégíteni a turisták igényeit.
 
  A franciák egyebek mellett azért is támogatták a nyitva tartás lehetőségének bővítését, mert ettől is azt remélik, hogy enyhíthet a 10 százalékos munkanélküliségen és lendíthet valamelyest a jelenleg meglehetősen lagymatag gall gazdasági növekedésen.
 
   A német példa is billeg, mert ott 2013-ban már enyhítettek a vasárnapi zárva tartás szigorán. Bizonyos határok között a tartományok nagyobb szabadságot kaptak, maguk dönthetnek arról, hogy évente hány vasárnapon engedélyezik az üzletek nyitva tartását. A legszigorúbbak a bajor kereszténydemokraták, a CSU, de például a mindig is sokkal liberálisabb berliniek 8 vasárnapot engedélyeznek, ráadásul a közlekedési csomópontok közelében a kisebb szupermarketek nyitva tarthatnak a hét utolsó napján is.
 
  Ausztriában évek óta és jelenleg is tart a vita a vasárnapi nyitva tartásról. A közvéleménykutatások szerint a lakosság 57 és a munkavállalók több mint 90 százaléka támogatja a vasárnapi zárva tartást. Rétvári Bence államtitkár talán ezért is vázolta föl azt a jövőképet, hogy a vasárnapi zárva tartás hatására majd olyanok lesznek a magyar települések is mint Ausztriában, a családok majd megtöltik a vendéglőket és fellendítik a belföldi idegenforgalmat is. Ebből a képletből csak az osztrák bérek hiányoznak - említette lapunknak egy kereskedelmi ágazatban jártas szakember. Nyugati szomszédunknál a munkavállalók könnyebben lemondanak a hétvégi pótlékról, hiszen anélkül is megengedhetik maguknak, hogy vasárnap a családjukkal beüljenek egy vendéglőbe, vagy hozzájáruljanak az osztrák turisztikai ipar amúgy is irigylésre méltó teljesítményéhez. A magyar munkavállalókról ez korántsem mondható el, különösen a kereskedelmi dolgozókról. Ráadásul a kormányzat korábban meglebegtetett ígérete is alaposan átalakult, ami a vasárnapi pótlékok 50-ről 100 százalékra emeléséről szólt. Eredetileg még minden vasárnapra érvényes lett volna, hiszen attól, hogy a hiper- és szupermarketek zárva lesznek, a raktárakban az árufeltöltés "zavartalanul" üzemel, mert a hétfői nyitásra föl kell készülni. Időközben azonban a kormányzat változtatott az elképzelésén és a munka törvénykönyvét (mt) az Országgyűlés úgy módosította, hogy azok a kereskedelmi alkalmazottak lesznek jogosultak százszázalékos vasárnapi bérpótlékra, akik olyan boltban dolgoznak, amely csak az adventi vasárnapokon és az év egy tetszőleges vasárnapján nyit ki. A munka törvénykönyve alapesetben - bizonyos feltételekkel - ötvenszázalékos vasárnapi bérpótlékot ír elő a hét utolsó napján dolgozóknak, vagyis a vasárnap is nyitva tartó üzletek - virágbolt, benzinkút, pékség, vasúti resti - alkalmazottai adventkor sem kaphatnak 100 százalékos pótlékot.
 
  A szomszédos Szlovákiában a KDNP "testvérpártja", a helyi keresztény-demokraták próbálkoztak a teljes vasárnapi nyitva tartási szabadság megnyirbálásával, de tavaly októberben a szlovák parlamentben megbukott a kezdeményezésük.
 
  A demokrácia őshazájának is tartott nagy-Britanniában létezik ugyan vasárnapi nyitva tartási korlátozás, de ismeretlen a teljes zárva tartás. A 280 négyzetméternél nagyobb üzletek csupán 6 órát tarthatnak nyitva ezen a pihenő napon, de a kisebbekre semmilyen korlátozás nem vonatkozik.
 
  A skandináv országok esetében Svédországban és Dániában nem kell vasárnap sem lehúzni a rolót, illetve Hamlet hazájában csak ünnepnapokon, de a kisebb üzletek, töltőállomásokon található boltok olyankor is nyitva tarthatnak. Legközelebbi nyelvrokonainknál, Finnországban mindössze annyi a megkötés, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb üzletek déltől este 6-ig lehetnek nyitva. November utolsó hetétől karácsonyig azonban még ez az enyhe megkötést is feloldják.
 
  A hollandok sem vádolhatók túlzott szigorral. Hollandia az egyik példa arra, hogy a vasárnapi zárva tartástól hogyan távolodnak az európai országok. Egészen 2013. nyaráig évi 12 vasárnapon tarthattak nyitva az üzletek. A törvény módosítása a népszerű idegenforgalmi helyszíneket kivette a "zárlat" alól, a többi településen pedig a helyi önkormányzatok jogkörébe utalta az engedélyezést, vagy korlátozást.
 
   Az unión kívüli, de azzal szoros gazdasági kapcsolatokat ápoló Svájcban a kantonok maguk dönthetnek az üzletek hétvégi nyitva tartásáról. Mint általában mindent, természetesen ezt is népszavazással véglegesítik az alpesi országban.
 
  Legközelebb a magyarországi szabályozáshoz Európa egyik leggazdagabb országa áll. Norvégiában ugyanis vasárnap kizárólag az üzemanyag-töltő állomások, a pékségek és a 100 négyzetméternél kisebb üzletek nyithatnak ki. Csakhogy a jövedelmi viszonyok nemcsak hasonlítanak az osztrákhoz, de meg is haladják azokat, vagyis az emberek kirándulhatnak hétvégeken a fjordokhoz, vagy máshová, de a vendéglői számla sem okoz nekik akkora gondot, mint okozna egy négytagú családnak Magyarországon.
 
   Vámos György szerint annyiféle jogos kivételre lenne szükség a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényben, hogy ha a ezeket sorra vesszük, semmi értelme nem lenne a boltbezárásoknak. A kivételek közé kellene tartozniuk többek között a kertészeti árudáknak, az építőanyag kereskedéseknek. A kormány az energiatakarékosságot hirdet, de akkor miért nem tarthatnak nyitva a műszaki cikkeket kínáló áruházak és lehetne folytatni - jegyezte meg az OKSZ főtitkára. A bevásárlóközpontok építésekor a megtérülés számításakor a vasárnapi forgalmat is alapul vették. A vevők nem fogják "lecserélni" a plázákat a kis üzletek kedvéért.
 
  A szakember szerint a bevásárló turizmus is megindulhat a szomszédos országokba és a viszonylag olcsó üzemanyag miatt már nem is kizárólag a határ menti településekről ruccanhatnak át a hazai fogyasztók a vasárnapi nagy bevásárlásra a közeli román, szerb, esetenként akár az euróövezeti szlovák szupermarketekbe. Így jelentős áfa bevételtől eshet el a magyar költségvetés.

Forrás: Népszava


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Magyarország vasárnap zárva.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector