Startlaphoz Csatlakozz!

Nemzeti Adó- és Vámhivatal:

4818 név a be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatók listáján

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. március 26. csütörtök, 11:09

Februárban 4818 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató adózóinak listáján.

    Ez azonban nem jelent ugyanennyi céget vagy magánszemélyt, mert egyesek többször is „kiérdemelték”, hogy a listára kerüljenek, továbbá régi és új „bűnösök” is vannak rajta, ugyanis az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait - feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el - a közzétételtől számított két év elteltével törli.

    Az adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztatónak a nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akiknek az esetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek. Az adóhatóság a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is ismerteti. Ha a határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetet indítottak, az adatokat a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján hozzák nyilvánosságra.

    A NAV honlapján közzétett táblázatban mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van például kávézó és pékség, kereskedelemmel, szállítmányozással foglalkozó társaság is.

    Vannak, akiknek a neve többször is szerepel a listán, ilyen például a miskolci Riften Plusz Kft. (13 alkalom) vagy az ugyancsak miskolci illetőségű Foo-Fruit Kft. (15 alkalom). A magánszemély foglalkoztatók között is találni többszörösen „bűnbe esőket”, mint például a tárnoki Mátyás Istvánnét, akinek a nevét 35-ször is látni lehet a listán.

    A NAV által közzétett lista szerint az elmúlt két évben be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatott Álmosd Község Önkormányzata és a BÁRKA (Józsefvárosi Színházi) Nonprofit Kft. is.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - 4818 név a be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatók listáján.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector