Startlaphoz Csatlakozz!

A puszta életben maradásért robotolnak

Ön is rabszolgákkal dolgoztat

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 11. hétfő, 08:01

Ön megvenne egy kiló banánt 400 forintért, ha tudná, hogy csak 16 forintot kap meg az árból az a munkás, aki a gyümölcsöt fáradságos munkával megtermelte? Ha szokott banánt venni, akkor rendszeresen ezt teszi: egy fejlődő országbeli banántermelő az Európában eladott banán fogyasztói árának átlagosan legfeljebb négy százalékát teheti zsebre a munkája ellenértékeként (miközben például az uniós importvám 12 százalék) – olvasható a Népszabadságban.
 
  De nem csak az osztozkodás méltánytalan: a termelők gyakran az egészségükkel, olykor pedig az életükkel fizetnek azért, hogy mi olcsó banánt ehessünk. A világ banánforgalmának háromnegyedét néhány nagy társaság ellenőrzi. A munkásaik (nem alkalmazottak, hanem idénymunkások) a banánföldeken laknak összetákolt kalyibákban. „Otthon” vagy a földeken gyakran lepermetezik őket, vegyszeres vizet isznak, vegyszeres táplálékot fogyasztanak.
 
  A munkaegészség-ügyi szabályok betartása túlságosan megdrágítaná a termelést. A fair trade banán esetében a dolgozóknak jutó árrész négy helyett a tíz százalékot is elérheti, ami még mindig nem sok, de mégis: több mint kétszeres béremelést jelent. A kakaót – egyebek között a csokoládé alapanyagát – Nyugat-Afrikában gyakran rabszolga-, illetve gyermekmunkával termelik meg, vagy a kettő kombinációjával: rabszolgának eladott gyerekekkel. Őket általában nem nagyvállalatok, hanem (a mi fogalmaink szerint) kis családi gazdaságok adják-veszik és foglalkoztatják. A gyermekrabszolgák utánpótlása szinte kifogyhatatlan. Ha valaki kíváncsi a morbid részletekre: a kakaóültetvények tipikus gyermekmunkásai sokszor a térségben milliószámra rendelkezésre álló AIDS-árvák közül kerülnek ki, és a munkaerőköltségek így alig befolyásolják a kakaó árát.
 
  A mostani áremelkedéseket főleg a kakaóültetvények és a farmerek kiöregedése okozza. (Mindkettő összefüggésben áll azzal, hogy a munkáskéz szinte ingyen van: korábban a kakaótermesztés családi munkamegosztásban zajlott, most viszont megszakadt a tudásátadás és a generációk közötti együttműködés, a kakaófarmerek relatíve gazdag gyermekei nem akarnak bajlódni a kétkezi munkával.) A jelenség korántsem elszigetelt: aki szereti a csokit, biztosan evett már olyan édességet, amelyhez rabszolgamunka tapadt.
 
  Vagy ott van a kávé, amely az érintett államokban az olaj után az egyik legnagyobb üzlet (és – ugyancsak a kőolaj mögött – a világkereskedelem második legfontosabb terméke). A kávébiznisz szintén nagybirtokokon, minimális fizetésért dolgoztatott napszámosok munkájára épül, akik – például jól dokumentált módon Guatemalában – munkatáborokra emlékeztető körülmények, a rabszolgasággal határos „munkafeltételek” között művelik a kávécserjét, anélkül hogy a puszta életben maradáson túl bármi hasznuk lenne a kávékereskedelemből.
 
   Az előbbiekhez képest mindenképpen nagy szó, hogy Angliában minden harmadik, a gazdag és felvilágosult Svájcban minden második banán a fair trade – magyarul méltányos kereskedelem – keretében jut el a fogyasztókhoz. A fair trade eredendően az egykori gyarmattartók vezeklése a saját gyarmataik lakosságával való bánásmódért. Azt mondják, a kiindulópont és a modell amerikai jótékonysági egyletek kezdeményezése volt, amelyek piaci szempontból irreálisan magas áron vásároltak kézműves termékeket a rezervátumokban élő indiánoktól. Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit a brit Oxfam csinált: a szervezet adományboltjaiban a XX. század ötvenes éveitől háborús menekültek által készített dísztárgyakat is lehetett kapni, szintén emelt áron.
 
   A modell mindig ugyanaz: vásárlás a piaci ár fölött, de nem a kereskedői extraprofit végett, hanem valamilyen morális megfontolásból.
 
  Ténylegesen fair trade-nek először Michael Barratt Brown nevezte a hasonló tranzakciókat 1993-ban egy londoni konferencián, és ugyanő írta meg a Fair Trade: Reform and Realities in the International Trading System című alapművet is. A dátum ismeretében akár büszkék is lehetünk rá, hogy Magyarországon, egészen pontosan Pécsett a 90-es évek közepén – tehát az elsők között a világon – már működött egy „fair trade shop”. Igaz, nem sokáig, mert a kínálat akkor még egy kicsit előreszaladt a kereslethez képest.
 
 Magának a fogalomnak az lenne a lényege, hogy a kereskedő hosszú távú szerződéseket köt, és olyan árban állapodik meg a termelővel, amely valóban fedezi az előállítás anyagi és munkaráfordításait, figyelembe véve a releváns szociális és környezeti szempontokat is. A kulcsfogalom a fentebb már említett árprémium: többet fizetünk egy termékért a piacilag indokoltnál, mert olyasmit kapunk az ártöbbletért, aminek nem piaci, hanem morális értéke van. Konzervatív közgazdászok éppen ebből az irányból szokták támadni a fair trade-et, mondván: „elkényelmesíti” a termelőket, mert olyasmiért is fizet nekik, aminek nincs valódi ára.
 
   Csakhogy ilyenkor a közgazdaságtan egyik alaptételével szállnak vitába, amely azt mondja ki, hogy egy termék árát mindig az határozza meg, mennyiért lehet eladni, és sosem az, hogy mennyiért lehet előállítani. (Egyetlen példa, hogy a látszólagos ellentmondást föloldjuk: egy rózsadombi ház padlásán ugyanannyiba kerül beépíteni a tetőteret, mint Kőbányán, ám a rózsadombi tetőtéri lakást mégis sokkal drágábban tudjuk eladni, mint az ugyanakkora költséggel kialakított kőbányait.) És ténylegesen van egy réteg – még szűk, de lassan azért bővül –, amelynek tagjai hajlandók többet fizetni azért a tudatért, hogy a csokihoz, amelyet esznek, nem gyerekrabszolgák termelték a kakaót, és a napi kávéjukat nem kényszermunkások szüretelték – amit egyébként a legnagyobb márkák legdrágább termékeinél sem lehet kizárni.
 
   Márpedig a fair trade áruk esetében a fogyasztók hajlandók többet fizetni akár az ugyanolyan ízű, ugyanolyan beltartalmú termékért is, ha garantálják nekik, hogy így etikusabb. Kanyarodjunk vissza még egy kicsit a kávéhoz, amely a legnépszerűbb fair trade árucikknek számít. Az „etikus” kávé importőre (a magyar is) közvetlen kapcsolatban áll a termelővel, s ellenőrizni tudja egyrészt a termesztés és általában a munkavégzés körülményeit, másrészt pedig azt, hogy az ártöbblet valóban eljut-e a lánc végére. Az árakról nehéz pontos információt szerezni, inkább az arányok érdekesek.
 
  Két éve az Organo Gold kávé magyar importőre publikálta azt az adatsort, amely szerint a termesztők 2,77 dollárt kapnak a fair trade kávé kilójáért, miközben a hasonló kategóriájú „etikátlan” arabica kávé 1,5-2 dollárért cserél gazdát (nem a végfogyasztói, hanem a termelői árakról beszélünk). A hozzáértők szerint a kávébab, illetve az őrölt kávé az ültetvénytől a Tescóig úgy százötvenszer cserél gazdát, és minden esetben emelkedik egy kicsit az ára, de csak az első eladásból kap pénzt a termelő. A 80-as években még a kávépiac forgalmának közel egyharmada a kávétermesztő országokban maradt, ma viszont ez az arány nem éri el a tíz százalékot sem.
 
  Egy háromszáz forintért mért feketéből jó esetben harminc forint kerül vissza Elefántcsontpartra vagy Szomáliába, és talán kilenc forint jut el a termelőig. Az ár, vagyis a kávéért kapott pénz csak az egyik, de nem az egyetlen fontos kérdés a fair trade rendszerben. Az sem mindegy például, hogy mit áldoznak fel a termel(tet)ők a kávétermesztés érdekében. A legnagyobb erdőirtónak számító ötven ország háromnegyede nagy kávétermesztő. Régebben a kávé jól megfért az erdőkkel. A természetes állapotú erdők szélén hagyományosan kialakult egy kávétermesztési „védőzóna”, ahol a kávécserjék vették át az aljnövényzet szerepét – merthogy a kávé alapvetően az árnyékban érzi jól magát.
 
  Csakhogy a nagyüzemi termelők a munkások mellett a természetet is szeretik kizsákmányolni, így ma már egyre több a napon termő – kevésbé jó minőségű, de nagy hozamú – kávéfajta, és ezek termesztéséhez bátran ki lehet vágni az erdőket. A fair trade kávé viszont továbbra is árnyékban terem, és nem csak az ínyenceknek. A McDonald’s, a Starbucks és a Dunkin’ Donuts vendégei is kávézhatnak etikusan. És ugyancsak fair trade kávét kortyolnak például a Párbeszéd Magyarországért nevű zöldpárt Paulay Ede utcai irodájában (úgy tudjuk, az ízéért nem mindenki lelkesedik, de mégsem merült fel soha, hogy valamilyen „hagyományos” kávét vegyenek).
 
 Ilyet isznak – az Oxfam kávéját – a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) központjában is. Gulyás Emese, a TVE társalapítója szerint Magyarországon a fair trade-nek nincs még valódi gazdasági súlya, de a fair trade mozgalom és értékrend – vagyis az a szándék, hogy az ellátási láncban keletkező értéket méltányosan osszák meg, és ne a termelő járjon a legrosszabbul, aki a lánc legalján helyezkedik el – nagyon is jelen van. A fair trade áruk – főleg a csoki és a kávé – a bevásárlóközpontokba is eljutottak. Vannak erre specializálódott kis- és nagykereskedők, aki pedig elégedetlen a még viszonylag szűk választékkal, Ausztriából a fair trade termékpaletta teljes választékát behoz(at)hatja.
 
  Egyelőre a nagyvilágban sem a fair trade dominálja a kereskedelmet. A részesedése megállt két-három százaléknál (az említett svájci banán ritka kivételnek számít), és továbbra is jobbára csak speciális termékkörökre – főleg kávéra, kakaóra, banánra, szárított gyümölcsre, csokoládéra, pamutra – terjed ki. Berlinben nemrég fölállítottak egy automatát, amely elvben kéteurós pólókat árul, a gyakorlatban viszont egy rövidfilmet is levetít a reménybeli vevőnek arról, hogy hol és hogyan készülnek a filléres divatcikkek.
 
  A végén persze lehet vásárolni, de dönthet úgy is a fogyasztó, hogy nem kéri a gyerekmunkások által óránként 13 centért, napi 16 órás műszakokban varrott pólót, hanem a két eurót inkább adományozásra költi.
 
  A nálunk elsőként a 444.hu portálra fölkerült videó tanúsága szerint a többség az adományozást választotta, ami egészen addig át is melegíti a szívet, amíg el nem olvassuk az egyik kommentben, hogy a sokkal drágább divattermékeket – a Nike sportcipőtől a Gucci táskáig – sokszor ugyanúgy, ugyanott gyártják.
 
  A fair trade magyarországi története – az első, elszigetelt próbálkozásokat leszámítva – nagyjából tíz évet ölel fel, és látványosan a 2005-ös Globfeszten indult be, ahol (az azóta Akvárium névre keresztelt Gödörben) már külön standja és kávézója volt az etikus áruknak. Akik ott voltak a kezdeteknél, azt mondják, hogy – mivel Magyarország sosem volt igazi gyarmattartó ország – a magyar fogyasztók sosem éreztek felelősséget a fejlődő országokban dúló szegénységért.
 
  Nálunk a fair trade kezdetben inkább divat, illetve Nyugatról beszivárgó fogyasztási minta volt. Most, hogy az igény és a jelenség is tömegesebb, már nagyobb szerepe van a felelősségtudatnak, ez viszont a kínálatot is kezdi átalakítani: a magyar fogyasztóknak az is fontos, hogy a magyar termelők jobban járjanak. A fair trade egyik fő erénye és munkamódszere a termelési-ellátási láncok lerövidítése. Így lehet elérni, hogy a fogyasztói ár minél nagyobb hányada a termelőé legyen. Ez pedig Magyarországon belül is működőképes, még ha nem hívják is feltétlenül fair trade-nek. Az alapelv bárhol meghonosítható, hiszen a problémák ugyanazok, inkább csak a jogi környezet más: Magyarországon az EU-hoz képest például viszonylag erős szabályok védik a termelőket az erőfölényükkel tisztességtelenül visszaélő forgalmazókkal szemben.
 
  A fejlődő országokhoz képest itt (legalább) vannak környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi, munkavédelmi stb. hatóságok, létezik minimálbér – a harmadik világban sokszor ezeket mind a fair trade-nek kell pótolnia. A legizgalmasabb kísérletek a láncrövidítés, a termelők és a fogyasztók közvetlen összekapcsolása területén zajlanak. Idetartozik például a közösségi mezőgazdálkodás. Itt nem csak a budapesti közkertpróbálkozásokra gondolunk.
 
  Például az aprócska Máriahalom központjában is van egy bekerített földdarab, ahol jelentkezés alapján mindenki kaphat művelésre egy aprócska parcellát. Vagy ott van a „részvételi minőségbiztosításnak” nevezett kezdeményezés, amikor összetartó közösségekben egyes különösen aktív fogyasztók működnek önkéntes, de nagyon hatékony minőségellenőrként.
 
  Ebbe a körbe tartozik a YouTyúk (www.youtyuk.hu) is, ahol nem videókat lehet megosztani, hanem tyúkokat örökbe fogadni. A boldog tyúk természetesen a háztáji termelőnél marad, a napi friss, háztáji tojás viszont az örökbefogadó és finanszírozó gazdáé lesz. Van olyan őstermelő, aki több mint 300 örökbe fogadott tyúkot gondoz így, winwin alapon: neki biztos jövedelmet, a városi embernek pedig egészséges és finom tojást hoz a YouTyúk havonta tyúkonként nagyjából kétezer forintért. Hasonló szisztémával tej/tehén és malac/sertéshús relációban is próbálkoznak már. És valójában az összes helyi – termékhelyi – piaci kezdeményezésnek köze van a fair trade-hez.
 
 Az igazán etikus, vagyis a termelőt kedvezményező, az elosztás ökológiai lábnyomát pedig minimalizáló vásárlást az jelenti, ha a szükségleteket a fogyasztóhoz legközelebb próbáljuk meg kielégíteni. Egy dobozos gyümölcsjoghurtnak és a csomagolásának az előállításához, valamint a kereskedelmi hálózaton belüli utaztatásához negyvenszer annyi energia kell, mint amennyi az adott joghurt energiatartalma!
 
  Ez, ha végiggondoljuk, nemcsak etikátlan, hanem tökéletesen irracionális is. A Csalogány utcában persze nem lehet kávét termeszteni, de fair trade kávé már arrafelé is kapható. Mindig (vagy majdnem mindig) van más, etikusabb választás.
 
A fair trade alapelvei
1. Növeli a termelők jövedelmét és életszínvonalát azáltal, hogy javítja a piacra jutás esélyeit, megerősíti a termelők szervezeteit, jobb árat fizet az árukért, és hosszú távú kereskedelmi kapcsolatra törekszik a termelőkkel.
2. A hátrányos helyzetű termelők, különösen a nők és az őslakosok fejlődési esélyeit növeli, valamint védelmet nyújt a gyermekek kizsákmányolása ellen.
3. Tudósít a nemzetközi kereskedelem kistermelőket sújtó káros következményeiről annak érdekében, hogy a fejlett világ fogyasztói vásárlóerejüket jó célokra használhassák.
4. Megteremti a kereskedelmi partnerség jó példáját a párbeszéd, az átláthatóság és az emberi méltóság tiszteletben tartásának előtérbe helyezésével.
5. Kampányol a hagyományos nemzetközi kereskedelem szabályainak és gyakorlatának megváltoztatásáért.
6. Védelmezi az emberi jogokat a társadalmi igazságosság, a környezetbarát tevékenységek és a gazdasági biztonság előmozdításával.
 
Így működik
 
  Az EU-ban használatos négy méltányos kereskedelmi védjegy a Max Havelaar, a Transfair, a Fairtrade Mark és a Rättvisemärkt. A védjegyet odaítélő szervezetek mind az FLO (Nemzetközi Fair Trade Címkéző Szervezetek) tagjai. Az odaítélési kritériumokat a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az ENSZ Agenda 21 (környezetvédelmi akcióprogram) ajánlásaival összhangban, termékenként határozzák meg. A termelők és kereskedők jelentkezhetnek ezeknél a szervezeteknél, hogy jogot szerezzenek a fair trade védjegy használatára.
 
  A jogot akkor nyerik el, ha az odaítéléssel foglalkozó ügynökség megbizonyosodik arról, hogy a fejlődő országokban élő termelőktől importált áruk megfelelnek a termelésre és marketingre vonatkozó méltányos kereskedelmi alapelveknek. A megfelelő termelőket és importőröket felveszik a nemzetközi fair trade nyilvántartásba. A méltányos kereskedelemből származó termékeket forgalmazni kívánó kereskedőknek bejegyzett forrásoktól kell vásárolniuk, és saját üzletvitelükben is meg kell felelniük a vonatkozó vizsgálati követelményeknek. A fair trade védjegyezési eljárások költségeit az importőrök és kereskedők által fizetett forgalomarányos illetékekből fizetik. A fair trade címke azt igazolja, hogy a termelési és marketingfolyamatok megfelelnek a méltányos kereskedelem kritériumainak.
 
Forrás: Népszabadság
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Ön is rabszolgákkal dolgoztat.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector