Startlaphoz Csatlakozz!

Tisztújítás

Földiák András a SZEF új elnöke

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 13. szombat, 19:53

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) XI. Kongresszusa ülésének második napján, 2015. június 13-án elvégezte a tisztújítást. A küldöttek több mint 74 %-os támogatottsággal elnökké választották Földiák Andrást, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) elnökét, aki 2015. július 1-jétől a közszféra munkavállalóinak legnagyobb magyarországi szakszervezeti konföderációjának első számú vezetője lesz.

  A Kongresszus három alelnököt választott. A szavazás eredményeként a következő ciklusban alelnöki tisztséget fog betölteni Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke és dr. Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöke.
 
  Megválasztásra került a SZEF Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának (PEB) elnöke is. Ezt a tisztséget az előző két ciklusban SZEF alelnöki pozíciót betöltő Fehér József lett.
 
  A SZEF XI. Kongresszusán a tisztújítás mellett sor került az előző ciklus Beszámolójának elfogadására,  az Alapszabály módosítására és a következő négy éves ciklusra szóló Program elfogadására is.

 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Földiák András a SZEF új elnöke.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector