Startlaphoz Csatlakozz!

Görögország

A nyugdíjasokon és a közalkalmazottakon csattanhat az ostor

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 15. hétfő, 12:28

Görögországnak választania kell: vagy folytatja a dagadtra hizlalt közszféra és az ehhez hasonló nyugdíjrendszer fenntartását vagy távozik az eurózónából - vélik szakértők. A hét végi tárgyalások a hitelezők és az athéni kormány között teljes kudarccal végződtek.

  Eredmény nélkül zárultak az EU és az athéni kormány képviselőinek tárgyalásai a hét végén Brüsszelben, legközelebb csütörtökön, az eurózóna pénzügyi vezetőit tömörítő eurócsoport ülésén kerülhet újra terítékre a görögök ügye - jelentette az athéni ekathimerini.com hírportál. Az Európai Bizottsághoz közel álló források szerint továbbra is mély szakadék tátong a hitelezők és az adós álláspontja között.
 
 Szombaton még hosszan tárgyalt egymással a miniszterelnök-helyettesi szintű görög delegáció és az uniós szakértői csoport, vasárnap azonban már háromnegyed óra elteltével felálltak az asztaltól a felek. A görög kormány közleménye szerint partnereiknek nem volt kellő felhatalmazásuk a tárgyalásokra, csak két kérdés érdekelte őket. Az egyik a nyugdíjak csökkentésével elérhető évi 1,8 milliárd euró megtakarítás ügye, a másik az áfa emelésétől várt szintén évi 1,8 milliárd eurós többletbevétel kérdése volt.
 
Ó, de sajnáljuk - mi is
 
  Athén egyikbe sem hajlandó belemenni. Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter a német Bildnek adott hét végi interjújában az áfával kapcsolatban azt is elárulta, miért. Úgy vélik, hogy nem lennének képesek behajtani a magasabb adót. Őrülten hangzik, mégis az a nagy helyzet, hogy minél magasabb az adó, annál kevésbé hajlandóak az emberek azt megfizetni, úgy érzik, hogy joguk van ehhez - magyarázta a pénzügyér. Varufakisz elismételte, hogy az államadósság csökkentése nélkül nem látják értelmét a megállapodásnak az EU-val és az IMF-fel.
 
  A hitelek túlnyomó részét nyújtó Németország politikai elitje azonban azzal töltötte a hét végét, hogy világos üzenetet küldjön Athénnak. A görögök kilépését az eurózónából lehetséges alternatívaként kell kezelni, ha nem teszik meg, amire kérik őket - fogalmazott Michael Grosse-Brömer, Angela Merkel kancellár pártja, a CDU egyik kemény vonalas képviselője.
 
  A görögöket eddig galambként kezelő szocdemek is beszóltak: Sigmar Gabriel a párt vezetője elfogadhatatlannak minősítette, hogy a német adófizetők állják egy részben kommunistákból álló párt eltúlzott választási ígéreteinek költségét. Az euró 0,4 százalékos gyengüléssel kezdte a hetet a hét végi sikertelen tárgyalások után: hétfőn reggel a közös európia valuta egységéért 1,1219 dollárt kellett adni.
 
Transzferunió
 
 Az elmúlt hónapok huzavonája után Görögország hitelezői már nem tudják, mit is akar valójában Alekszisz Ciprasz miniszterelnök, vagy pontosabban: mit tudna elfogadtatni saját parlamenti képviselőivel - véli Simon Nixon, a Wall Street Journal (WSJ) publicistája. A Görögországot vezető radikális baloldali Sziriza úgy képzeli az eurózónát, hogy annak tagjaként olyan gazdaságpolitikát folytathat, amilyen csak az eszébe jut, miközben az ország mostanra felhalmozott adósságait megosztják a többi tagországgal.
 
  A görög adósságok elengedése azonban transzferunióvá tenné a közös európai valutát használó országok közösségét. Ez, azaz az erőforrások átcsoportosítása elvileg megoldhatná a görög válságot, azonban az eurózóna nem ilyen közösség, és a fejlettebb régiók nem is szeretnék ilyené tenni. Emellett egy transzferunión belül is lennének szabályok, például olyanok, amelyek segítségével elkerülnék, hogy egyes országok mások rovására eladósodjanak.
 
Nem fog menni
 
  A hitelezők fő kérdése az, hogy hajlandó-e és képes-e a görög kormány karcsúsítani a közszférát. Ennek felhizlalása volt a válság egyik legfőbb oka. Az országot irányító két nagy (jobb- és baloldali) párt oda ejtőernyőztette az embereit. Az elmúlt időszakban elbocsátottak jó része előrehozott nyugdíjba vonult, így a közszolgálati bére átalakult nyugdíjjá, azaz egy másik állami kiadássá.
 
  A WSJ szakírója úgy látja, hogy a görög gazdaság magánszektora irtózatosan nagy árat fizetett a közszféra anyagi érdekeinek előtérbe helyezéséért. A szükségesnél magasabb adókat kellett kigazdálkodnia, ezért embereket kellett kirúgnia, illetve nem tudott munkahelyeket teremteni. Úgy tűnik, hogy a Ciprasz-kormány szívesen átterhelné a görög közszféra és nyugdíjrendszer költségeit az eurózóna többi tagállamára. Az eurózóna azonban nem egy ilyenfajta transzferunió: a görögöknek választaniuk kell, hogy megőrzik-e a közszolgálat privilégiumait vagy bent maradnak az eurózónában. Egyszerre nem megy a kettő.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A nyugdíjasokon és a közalkalmazottakon csattanhat az ostor.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector