Startlaphoz Csatlakozz!

A szükséges szakemberek harmadával kell beérniük

Bajban a sürgősségi rendszer

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 16. kedd, 09:46

Nehezen viselik a betegek és a szakemberek is a sürgősségi osztályok zsúfoltságát. Orvosi szervezetek sora keresi a megoldásokat, a szaktárca a háziorvosi ügyeletek áttekintésével kezdi a rendszer újratervezését – írja a Népszava.

  Ijedten hívott bennünket a minap egy idős olvasónk, aki sógorát segítette a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház sürgősségi osztályán. A besárgult rokont Pest megye déli részéről vitték be a mentők, akiket a háziorvos hívott. Vérvétel, ultrahang, vizsgálatok sora kezdődött, de annyi volt a beteg, hogy szék sem jutott mindenkinek, nemhogy ágy került volna a rossz állapotú pácienseknek. Hosszú órák teltek el, mire az éjszaka közepén „szerzett” neki egy beteghordó ágyat – mesélte feldúltan. Másnap délig támogatta, itatta a rokont, akit akkor vittek el egy fekvőbeteg osztályra és azóta is tart a kivizsgálása a kórházban.
 
  Balla Rozália, a sürgősségi osztály vezetője beletörődéssel a hangjában biztosított bennünket, hogy megérti a panaszost, csak azt kéri: lássuk be, az emberi teljesítőképességet meghaladva látnak el naponta 130 beteget, mert – mint mondja -, mindenki hozzájuk kerül, akit a háziorvoslásban, a szakrendelőkben vagy a mentőknél nem tudnak vagy nem mernek ellátni. Náluk ott van minden technika a diagnózis felállításához, de a szükséges szakemberek harmadával kell beérniük. A mindenki számára borzasztó helyzetet súlyosbítja, a zsúfoltságot növeli, hogy a mentősök késve tudják hazaszállítani a betegeket, ráadásul a sürgősségi osztályokra kerülnek azok is, akikkel a szociális ellátórendszer nem tud mit kezdeni – érvel a főorvos.
 
  Ezt erősíti meg Szabó János hevesi háziorvos, mentőorvos is, aki a Semmelweis Egyetem családorvosi tanszékén is dolgozik. Ő is megteszi, hogy szociális okok miatt küldi be a beteget a sürgősségi osztályra egy nem bonyolult tüdőgyulladással, mert hiába írja fel a megfelelő gyógyszert, ha nincs, aki beadja azt az idős embernek, nincs, aki befűtse a lakást és rendszeresen megitassa. Ha lenne a szociális ellátórendszernek olyan szelete, ahonnan ilyen esetben kérni lehetne szakképzett ápolót, akkor sok ezer beteg nem terhelné a sürgősségi osztályokat. Amíg ilyen nincs, addig a váratlan helyzeteket is itt kell megoldani – érvel a szakember. A zsúfoltságot növeli, hogy ide nem kell beutaló, akinek panasza van, az a sürgősségin jelentkezhet a nap 24 órájában.
 
  A gyakorló háziorvos emlékeztet rá, hogy sok vizsgálatot nem végezhetnek el, nem is kérhetnek és eszközeik sincsenek a pontos diagnózis felállításához, pedig ezzel lehetne csökkenteni a sürgősségi osztályok, sőt a mentők túlterheltségét is. Példaként említi, hogy ha a betegnek mellkasi fájdalma van, de az EKG nem jelez infarktust, akkor a véréből egy gyorsteszt kimutatja a szívizom károsodását. Akinél nem mutat eltérést, azt nem kellene beküldeni a sürgősségire, ezzel is felszabadulna idő, szakember, energia. Csakhogy ezt a diagnosztikai eszközt ma nem használják a háziorvosi rendszerben.
 
   Szabó János szerint szükség lenne rá, hogy egységes elvek szerint működjön a háziorvosi és a mentőtiszti, szakápolói ügyeleti rendszer, meg persze sokkal több munkatárs kellene. Abban a több mint 200 körzetben, ahol nincs családorvos, minden panasszal a sürgősségin kezdenek a páciensek, akik talán már attól jobban éreznék magukat, ha lenne néhány munkatárs, aki el tudná nekik magyarázni, hogy az imént említett infarktust kimutató gyorstesztet hat óra elteltével meg kell ismételni, s csak akkor mehetnek haza, ha az sem mutat eltérést. Most az orvos jó esetben elhadarja ezt, a beteg meg nem érti, miért kell neki még fél napot elviselnie a tömegben sokszor étlen-szomjan.
 
  A hazai sürgősségi betegellátásban érintett szakmai szervezetek próbálják megtalálni a hatékonyabb, gyorsabb és gazdaságosabb megoldásokat, amivel a betegek is elégedettebbek lennének. Az egészségügyi államtitkárság a Népszava érdeklődésére megerősítette, hogy a szakember-igények, a kompetencia határok és a feladatmegosztás kérdéseiről párbeszéd kezdődött a szakmák között és ez ősszel is folytatódik. Addig a tárca a háziorvosi ügyeleti ellátás átvilágítását és kiértékelését tervezi városi és vidéki területen egyaránt, ami hozzátehet egy lépést a tisztább sürgősségi rendszer létrehozásához.

Forrás: Népszava


 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Bajban a sürgősségi rendszer.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector