Startlaphoz Csatlakozz!

Kemény hangú állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia

Kizárólagos államtudományi képzés az NKE-n

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 18. csütörtök, 11:06

Szokatlanul kemény hangú állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia gazdaság- és jogtudományok osztálya azzal a törvényjavaslattal kapcsolatban, amely a fogalmilag meghatározatlan államtudományi képzést (ide tartozhat például a statisztika, a szervezetszociológia vagy az alkotmányjog) monopolizálná a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) – írja a Népszabadság.

  Mint ismeretes, a javaslattal kapcsolatban az Állam- és Jogtudományi Karok Dékáni Kollégiuma korábban állásfoglalást tett közzé, amely szerint az NKE kizárólagossága elfogadhatatlan, s tönkretenné a jogászképzést, ezért a törvényjavaslat visszavonását kérik.
 
  Az MTA illetékes osztálya tegnapi ülése után kiadott állásfoglalás szerint az akadémia szolidáris a tudományegyetemek állam- és jogtudományi karaival, s osztja azok aggodalmait. „Az Osztály sajnálatosnak tartja, hogy a törvénytervezetet nem egyeztették a Magyar Rektori Konferenciával és illetékes szakbizottságaival, továbbá – bár a tudományterületi besorolást is érinti – a Magyar Tudományos Akadémiával” – áll e közleményben.
 
  Az MTA illetékes osztálya nem tartja elégségesnek azt a módosító indítványt, amelyet az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára nyújtott be a törvényjavaslathoz. A módosító azt biztosítaná ugyan, hogy az államtudományok és közigazgatási tudományok területén képzési joga ne kizárólag az NKE-nek legyen, hanem – mint hagyományosan – az egyetemek állam- és jogtudományi karainak is, de arra már nem adna lehetőséget, hogy ezek az egyetemek oklevél-kiadási joggal is rendelkezzenek. Erre csak az NKE-nek lenne módja. Az MTA álláspontja szerint az államtudományi képzési jogosultságot és az oklevél kiadását az érintett egyetemek számára egyenlő feltételek mellett kell biztosítani.
 
   Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárt, aki minderre úgy reagált: nem érti, hogy miért a nagy felháborodás, mert nem lenne kizárólagos monopóliuma az államtudományi képzésekre az NKE-nek, hiszen a kizárólagos szó kikerült a javaslatból. Felidézte, hogy 2006-ban változott meg a diploma elnevezése: addig jog- és államtudományi végzettséget szereztek a diplomázók, azt követően viszont „csak” jogászként léptek ki a hallgatók. Az államtitkár nem érti, hogy akkor miért nem tiltakoztak ez ellen.
 
  Az általunk megkérdezett szakemberek szerint akkor azért maradt el a tiltakozás, mert az elnevezésen kívül a képzés tartalma lényegében nem változott. Ezt igazolja, hogy a jogi karokról még manapság is tömegével helyezkednek el hallgatók az államigazgatásban, ezért is húsba vágó számukra, hogy lesz-e kizárólagos államtudományi képzés az NKE-n vagy sem.
 
  Palkovics László arra a kérdésünkre, hogy a jövőben előírják-e központilag a köztisztviselői kar számára az NKE-s államtudományi végzettséget, kikerülő választ adott. – Ilyet a felsőoktatásért felelős államtitkárság nem tervez, ezt a kormánytól kell megkérdezni – válaszolta. Arra a kérdésre pedig, hogy miért egy törvénymódosítóban hirdetnek meg egy új szakot, és miért nem a hagyományos úton – az egyetem elzarándokol a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz a szakindítási ötletével, s ha átmegy egy bonyolult szűrőn és elismerik a szakot, akkor azt meghirdetheti –lényegében azt mondta: az NKE az ilyen kötöttségek alól fel van mentve. Ez a mindenki számára kötelező aktus rájuk nem vonatkozik.

Forrás: Népszabadság

 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kizárólagos államtudományi képzés az NKE-n.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector