Szembenéztek a tömeges létszámleépítés következményeivel
A Nokia keresett állást az elbocsátottaknak
Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. április 08. vasárnap, 16:10
Közzétéve: 2012. április 08. vasárnap, 16:10
Állásbörzét rendeztek a Nokia komáromi gyárában, 50 vállalat 2000-nél több álláshelyet kínál az üzemből elbocsátott dolgozóknak, írta az FN.HÍR24.
A munkaügyi központ is megkereste már a megye cégeit, a szakszervezet pedig pályaorientációs pontokat nyitott.
Az állásbörze megszervezésén túl a Nokia a régió hiányszakmáit figyelembe véve 13 OKJ-s képzést is indított, valamint idegen nyelvi tanfolyamokat hirdetett meg – mondta a távirati irodának Simai Anna, a vállalat kommunikációs vezetője. A képzéseken és a tanfolyamokon való részvételt a cég anyagilag is támogatja, illetve konzultációs lehetőségekkel és vissza nem térítendő támogatásokkal segítik az önálló vállalkozást indító dolgozókat.
Mintegy 1200 embert küldtek el első körben, március végén a Nokiától – közölte a Komárom-Esztergom megyei munkaügyi központ vezetője korábban. Pákozdi Szabolcs elmondta: az elbocsátottak közül 854 ember magyar, 343 pedig szlovák állampolgár. A cég február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4400 dolgozót foglalkoztató komáromi üzemből 2300 emebert bocsátanak el.
A munkaügyi központ is beszállt a keresésbe
A munkaügyi központ már korábban tárgyalásokat kezdett a régió vállalkozóival a Nokia elbocsátott dolgozóinak foglalkoztatásáról, arról egyeztettek, hogy a közelben lévő cégek a csoportos leépítésben érintett emberekkel bővítsék vállalkozásuk létszámát – írja a Profession.hu.
„Akár foglalkoztatási támogatások biztosításával, munkahelyteremtő beruházás, bértámogatás, képzési támogatás, utazási költségtérítés nyújtásával” – olvashatjuk Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a parlament honlapján megjelent felszólalásában. Áttekintették a belföldi, illetve európai uniós támogatási lehetőségeket, a programokhoz az Európai Szociális Alap és az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap biztosíthat forrást. A miniszter megjegyezte, hogy „természetesen az EU-s forrásokon kívül hazai pénzeszközök bevonásával, munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtásával is segítjük majd az érintetteket”.
A minisztérium korábban bejelentette, hogy a Nokia komáromi gyárának igazgatójával közös munkacsoport felállításáról állapodtak meg, amely igyekszik feltárni a tömeges létszámleépítés következményeit enyhítő lehetőségeket. A Nokia a Profession Virtuális Állásbörzén is azért vett részt, hogy a volt dolgozóinak segítsen a későbbi álláskeresésben.
Forrás: FN.HÍR24 / Profession.hu