Startlaphoz Csatlakozz!

A gyár működtetése mintegy háromszáz embernek ad munkát

Hamarosan újra termelhet a hejőcsabai cementgyár

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. április 16. szerda, 08:10

Hamarosan, a tervek szerint 6-9 hónapon belül újra termelhet a hejőcsabai cementgyár - mondta Kálmán János, a nevét néhány napja Hejőcsabai Cement és Mészmű (HCM) Kft.-re változtatott Magyar Cement (MC) Kft. többségi tulajdonosa sajtótájékoztatón, a cementgyárban kedden.
 
    Kálmán János úgy fogalmazott: sok évig tartó pereskedés után jutott társasága „jogos” tulajdonához, miközben a svájci érdekeltségű Holcim sokáig jogszerűtlenül működtette a gyárat.

    Az ügyvezető hosszan ismertette a sajtótájékoztatón, hogy miképp rekesztette ki az 1990-es évek elején egy nyertes privatizációt követően a gyárból és az azt működtető részvénytársaságból a Holcim, miért kellett a svájci cég zürichi székháza előtt „tüntetnie” és hogyan jutott gyáron belülre.

    Közölte: tervei szerint a cementgyárban 4-5 milliárd forintos fejlesztést követően indulhat újra a termelés, a cég mintegy 300 embert foglalkoztat majd, és a tervek szerint 1 millió tonna cementet gyárt évente, főleg hazai piacra.

    A Holcim ugyanakkor továbbra is jogszerűtlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy az MC erőfölénnyel elfoglalta a hejőcsabai cementgyárat. A társaság közlése szerint a Miskolci Járásbíróság 2014. február 11-i végzésében elutasította a Magyar Cement ingatlankiürítés iránti kérelmét.

    A sajtótájékoztatón Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere azt mondta: a miskolci városvezetés legfontosabb feladatának tekinti a munkahelyteremtést, a termelését 2011-ben leállító gyár újraindítása és működtetése mintegy háromszáz embernek ad munkát.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hamarosan újra termelhet a hejőcsabai cementgyár.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector