Startlaphoz Csatlakozz!

A Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége PHDSZSZ közleménye

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. november 22. csütörtök, 22:10
Tisztelt Vezérigazgató Úr!

    A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szakszervezetei nevében elutasítjuk azokat a lépéseket, amelyekkel az alap vezetése igyekezett véget vetni Nagy Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke, és a hozzá csatlakozók demonstrációjának.

    Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e a demonstrációval meggyőződésünk, hogy mindenkinek joga a tiltakozás e módjának alkalmazása és aránytalannak, egyben célszerűtlennek tartjuk az eszközöket, amelyeket az alap vezetése alkalmaz ez ügyben. Túlzás, hogy 50 millió forintért az egyébként is látható Budai hegyeket ábrázoló műalkotást rendel az alap e célból, vagy kültéri fotókiállítást szervez, miközben anyagi okokra hivatkozva létszámleépítést tervez – ez tíz ember bérköltsége egy évben.

    Ugyancsak felesleges pénzkidobásnak tartjuk a kordonokat és a biztonsági személyzet foglalkoztatását ez ügyben. Ez újabb 10 ember bérköltsége legalább. Megértve, hogy egy intézmény vezetése nem örül annak, ha vele egyet nem értő véleményt fejeznek ki folyamatosan az épülete előtt, de ez a demokratikus játékszabályok keretein belül olyan dolog, amit el kell viselni. Mellesleg szerintünk az intézmény hírnevének is többet árt, ha erőszakos fellépéssel esetleg sikerül ellehetetlenítenie a demonstrációt, mintha elviseli azt. Ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy a demonstrációval kapcsolatos minden lépésénél részesítse előnyben a békés eszközöket és szigorúan maradjon a törvényesség talaján! (OS)

    Kiadó: Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége PHDSZSZ

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége PHDSZSZ közleménye.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector