Startlaphoz Csatlakozz!

A kormány tartson érdemi társadalmi egyeztetést a tervezetről!

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés: káosz lehet a közigazgatásban márciustól

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 17. szerda, 11:19

 Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) szerint „káosz” lesz a közigazgatásban márciustól, ha a jelenlegi formájában fogadják el a közigazgatás átalakításáról szóló törvényjavaslatot.

    Ha „a jelenlegi formában kerül elfogadásra a törvény, akkor totális káosz várható a közigazgatásban és az állampolgárok ügyeinek intézése lényegesen meghosszabbodik” - áll az ÉSZT közleményében.

    A tömörülés azt követeli, hogy a kormány még a benyújtott módosítások elfogadása előtt tartson érdemi társadalmi egyeztetést a tervezetről.

    Az Országgyűlésnek benyújtott, a közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet igen lényeges módosításokat tartalmaz: ilyen például a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése is - írták.

    Mint olvasható, a tervezet szerint 2015. március 1-jétől a kormányhivatalokban megszűnnek a szakigazgatási szervek. Az eddig elkülönített és hatékony szakmai munkavégzés márciustól integrálódik a kormányhivatalok szervezetébe és megszűnnek a társadalombiztosítás, az erdészet, a földhivatal, a munkaügyi központ, a gyámhivatal, állategészségügy, mérésügy, geodézia helyi intézményei.

    Azt írták, hogy az átalakítást azzal indokolják, hogy „spórolni” kell a közigazgatásban, és a közszolgák létszámán. „Ez a szakszervezetek számára elfogadhatatlan, és tiltakozunk, hogy a közigazgatási reform ilyen változtatásokkal társadalmi egyeztetés nélkül valósuljon meg” - áll az ÉSZT közleményében.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés: káosz lehet a közigazgatásban márciustól.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector