Startlaphoz Csatlakozz!

Könnyebb lesz elszámolni az üzemanyagot

Változik a munkába járás költségeinek megtérítése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 16. kedd, 09:34

Módosítaná a munkába járás költségeinek megtérítését szabályozó rendeletét a kormány. A kabinet hivatalos internetes oldalára felkerült tervezet hatásvizsgálati lapja szerint a változtatásra azért van szükség, mert a munkáltatónak költségvetési szempontból kifejezetten előnyös, ha a munkavállaló a munkába járásra a saját gépjárművel történő közlekedési költségtérítést – amely kilométerenként kilenc forint – választhatja a helyközi MÁV-bérlet vagy a Volán-bérlet 86 százalékos térítése helyett – írja a Napi Gazdaság.

   A jelenlegi jogszabály értelmében alapesetben üzemanyagot akkor lehet elszámolni, ha a lakóhelyhez közel nem jár tömegközlekedési eszköz vagy az túl ritkán közlekedik. A módosító javaslat értelmében a jövőben akkor is járhat gépjárművel való közlekedés után a költségtérítés, ha az azt igénybe vevő munkavállalónak óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermeke van. Emellett két pontosítás is bekerült a javaslatba. Míg jelenleg a rendelet úgy fogalmaz, hogy költségtérítés a helyközi (távolsági) autóbuszjáraton, illetve az elővárosi buszon, HÉV-en utazó dolgozóknak járhat, a módosítás szerint a támogatás ezt követően csak a menetrend szerinti helyközi autóbuszjáratokon és az elővárosi HÉV-eken közlekedőknek járna.
 
   Idén a tavalyival azonos összegben, 35 200 forintban állapította meg a nemzetgazdasági miniszter a dolgozók hazautazási költségtérítésének felső korlátját. A jogszabályok értelmében a munkába járás fogalmába tartozik a hét végi hazautazás is. A munkáltatónak akkor kell megtérítenie dolgozója munkába járással kapcsolatos költségeit, amennyiben a közigazgatási határon kívülről, helyközi utazással, illetve helyi közösségi közlekedéssel jut el munkahelyére. Akkor is járhat költségtérítés, ha a közigazgatási határon belül található a foglalkoztató telephelye és a munkavállaló lakása, ám a munkahely sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem közelíthető meg.
 
Forrás: Napi Gazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Változik a munkába járás költségeinek megtérítése.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector