Az első független szakszervezet
Európai központ idézi fel a Szolidaritás történetét Gdanskban
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. április 05. csütörtök, 08:02
Közzétéve: 2012. április 05. csütörtök, 08:02
Európai központ idézi majd fel a gdanski hajógyár területén a Szolidaritás, az egykori kommunista országok első független szakszervezetének történetét. Az intézményt várhatóan 2013 második felében avatják fel.
A szerdai bokrétaünnepen mások mellett Lech Walesa volt lengyel államfő, a Szolidaritás első vezetője, valamint a parlament, a kormány, a vajdasági vezetőség és az egyház képviselői vettek részt - írta a Gazeta Wyborcza című napilap online kiadása.
Az ünnepségen felszólalók elsősorban a Szolidaritás megalapításának jelentőségét hangsúlyozták, s azt, hogy a mozgalom történetét a lengyelek nemzedékein kívül a kortárs európaiaknak is meg kell ismerniük. Piotr Duda, a szakszervezet jelenlegi vezetője annak a reményének adott hangot, hogy a helyszín, az új központ nem megosztja, hanem közelebb hozza majd egymáshoz az embereket, azaz "megidézi a Szolidaritás igaz szellemét".
A központot a hajógyárhoz tartozó több mint egy hektáros területen létesítik, a mártírhalált halt hajógyári munkások emlékművének közelében.
A tervek szerint a háromemeletes, 25 ezer négyzetméteres épületben a kommunikáció modern eszközeit is felhasználó állandó kiállításon mutatják majd be a Szolidaritás történetét. A múzeumi részlegen kívül levéltárral, 100 ezer kötetes könyvtárral, valamint egy több mint 400 férőhelyes előadóteremmel felszerelt oktatási és kutatási központ is működik majd az épületben. A több mint 72 millió euró értékű beruházás költségeinek csaknem a felét az Európai Unió állja.
Basil Kerski, a központ igazgatója úgy véli, hogy az új multifunkcionális intézmény megváltoztatja majd a tengermelléki város életét.