Több mint ötven vállalat jelentkezett
Cégek tucatjai vinnék a megszűnő Nokia-gyár dolgozóit
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 20. szerda, 07:06
Közzétéve: 2014. augusztus 20. szerda, 07:06
Több mint ötven vállalat jelentkezett arra az állásbörzére, amelyet a helyi szakszervezet szervez szeptember második hetére. A gyár 1829 dolgozóját három lépcsőben építik le.
Több tucat cég jelentkezett a Nokia Komáromban megszűnő gyárának dolgozóiért – írta a keddi Népszabadság.
László Zoltán, a komáromi Nokia-gyár vasas-szakszervezeti alapszervezetének vezetője megerősítette, hogy több mint ötven vállalat jelentkezett arra az állásbörzére, amelyet a helyi szakszervezet szervez szeptember második hetére.
A szakszervezeti vezető jelezte: van olyan cég, amely 400 dolgozót venne fel, ha elfogadják az általuk kínált feltételeket.
Cégneveket nem közölve annyit mondott: a legnagyobb igényeket autóipari és elektronikai profilú vállalkozások fogalmazták meg.
A lap emlékeztet arra, hogy a Nokia felvásárlásával a Microsofthoz kerülő üzemből 1829 ember – köztük 680 szlovák állampolgár – elbocsátását jelentették be július 17-én. A háromlépcsős leépítés szeptemberben kezdődik és novemberben zárul.
Forrás: HVG.hu