Szinte bizonyos, hogy a kormány korábbi tervei ellenére ősszel nem veszi át a katasztrófavédelem a kéménytisztítási feladatokat a kéményseprő vállalkozóktól. Ehhez ugyanis az önkormányzatoknak a hat hónapos felmondási idő miatt már szerződést kellett volna bontaniuk a vállalkozókkal –
írja a Magyar Nemzet.
Bővebben
Régóta várnak anyagi támogatásra a II. világháborús hadiárvák, hadiözvegyek: most - a tervek szerint - havi 8 ezer forintot kaphatnak. A lépés az 1938 és 1945 között elesett katonák hozzátartozóit érinti, egyfajta nyugdíj-kiegészítésként is értelmezhető, mintegy 18 ezer ember számára. A
Pénzcentrum mutatja a részleteket.
Bővebben
Napszámosnak is kirendelhetik a közmunkásokat a polgármesterek, ha pedig egy állástalannak nem tetszik a vállalkozótól kapott megbízás, kizárják a segélyezésből –
írja a HVG.
Bővebben
Tavaly 1587 iskolaszövetkezet 120 ezer tanuló foglakoztatásában vállalt szerepet - közölte a NAV szerdán az MTI kérdéseire.
Bővebben
Hazánkban a munkavállalók fele válik be, a változó tesztpiaci trendek ismerete azonban segíthet a nagy és kis cégeknek is. Az elmúlt években sokat változtak a vezetői kvalitások, a vezetők iránti elvárások és egyben a vezetők kiválasztásának, tesztelésének sikerkritériumai is, így a HR szakembereknek ismét érdemes átértékelni gyakorlatukat –
írja a Privátbankár.
Bővebben
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) szerint az utasok számának csökkenésére, járatszűkítésekre, a közösségi közlekedés színvonalának romlására kell számítani, ha megvonják a Volánoktól a szociálpolitikai menetdíj-támogatást - közölte a szövetség pénteken az MTI-vel.
Bővebben