Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata:
Nem hallani az Ifjúsági Garancia Program magyarországi megvalósításának részleteiről
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. augusztus 12. kedd, 14:33
Közzétéve: 2014. augusztus 12. kedd, 14:33
A Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata aggodalmát fejezi ki, hogy miközben már 1 hónap sincs a program korábban beharangozott kezdéséig, addig - bár az NGM cáfolja a csúszást - egy árva szót sem lehet hallani az Ifjúsági Garancia Program magyarországi megvalósításának részleteiről - olvasható a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata (MASZSZ) által kiadott közleményben.A korábban nagy dérrel-dúrral beharangozott Ifjúsági Garancia Akcióterv mintegy 180 ezer fiatal - az úgynevezett NEETs fiatalok (olyan 15 - 24 év közötti fiatalok, akik sem oktatásban, sem képzésben nem részesülnek, és nem is dolgoznak) - helyzetének rendezését tűzte ki célul, de mára úgy tűnik a szavak továbbra is csak a szavak maradnak - reagált Tállai András parlamenti államtitkár egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszára. Ezt az aggasztó helyzetet a szakszervezeti szövetség szerint mihamarabb orvosolni kell, hiszen jelenleg minden 5. munkanélküli a fiatal korosztályból kerül ki, valamint a fiataloknak csak ötöde foglalkoztatott.
A program megvalósítására - melynek keretében minden olyan 25 év alatti fiatalnak, aki elveszti állását, illetve a tanulmányai befejezését követően nem talál munkát, 4 hónapon belül egy színvonalas állásajánlatot, továbbtanulási lehetőséget vagy tanulószerződéses gyakorlati képzésben, illetve gyakornoki képzésben való részvételi lehetőséget kellene kapnia - az Európai Unió az úgynevezett Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezés keretében Magyarországnak 15 milliárd forint extra támogatást biztosít, amelyet az Európai Szociális Alap forrásaiból lehet kiegészíteni.
Eddigi információk szerint a programba való belépés a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat munkaügyi központjain keresztül lenne lehetséges, ám az Európai Bizottság aggodalmát fejezte ki e szervezetrendszer kapacitásait illetően. Amíg a kormány nem ad megnyugtató választ erre a kérésre, a források lehívására továbbra sem lesz lehetőség, márpedig a program bevezetése nem tűr halasztást - hangsúlyozza a MASZSZ ifjúsági tagozata.
Az Ifjúsági Garancia Program egyik hangsúlyos építőeleme "a partnerségek kialakítása és erős ágazatközi koordináció az állami és magán foglalkoztatási szolgálatok, munkáltatók, szociális partnerek és ifjúsági képviselők között" - olvasható a közleményben.
Bár Tállai írásbeli válaszában azt állította, hogy az Ifjúsági Garancia Akciótervben részletezett rendszer alapelveit "А 2014-20 közötti időszak foglalkoztatáspolitikai célú fejlesztéseinek megalapozása" című, а kormány által jóváhagyott, а kormányzati portálon elérhető stratégiai dokumentum fekteti Ie, amelynek társadalmi egyeztetésére 2013 szeptemberében került sor, ám a MASZSZ ifjúsági tagozatának közleményéből az derül ki, hogy a szakszervezetek ifjúsági tagozatai és ifjúsági ügyekkel foglalkozó bizottságai nem kapnak érdemi egyeztetésre való felkérést vagy megkeresést. "Mi természetesen továbbra is nyitottak vagyunk az együttműködésre, de most már a szavakat tetteknek kell követnie" - hangsúlyozza a szakszervezeti szövetség.
Van alapja az aggodalomnak? Tényleg csak az ígérgetés van?
Korábban a Napi.hu is rákérdezett arra, hogy a kormány a nagy bejelentésekhez képest hogyan is áll az Ifjúsági Garancia bevezetésével, főleg, miután az is kiderült, hogy több olyan uniós tagállam, ahol nagyon súlyos a helyzet a fiatalok munkanélküliségét illetően, már az újabb hétéves uniós költségvetés keretének terhére már tavaly év végén elkezdték ezeket a programokat, miután az erre elköltött pénzeket az unió utólag kifizeti. Ehhez képest a június közepén megírt cikkünkhöz képest Tállai András válasza nem tartalmaz több konkrétumot, azaz úgy tűnik nem igazán változott a helyzet azóta, azaz a MASZSZ aggodalmainak úgy tűnik van alapja.
Korábbi cikkünkben Andor László foglalkoztatásért felelős uniós biztos arra a kérdésünkre, hogy az ifjúsági garancia forrásait mennyire érintik azok a bizottságivizsgálatok, amelyek az új, uniós forrásokat kezelő intézményrendszeri átalakítások miatt zajlanak, elmondta: az Európai Bizottság a partnerségi megállapodás és a 2014-2020-ra vonatkozó operatív programok elfogadása után folyósítani tudja majd a Magyarországnak járó forrásokat az új ifjúsági munkahely-teremtési alapból. Ennek feltétele, hogy az új magyar menedzsment- és kontrollrendszer megfeleljen a 2014-2020-as időszakra elfogadott uniós szabályoknak.