2015. február 17
A pályakezdő munkanélküliek nem segélyt, hanem ifjúsági támogatást kapnak majd, de ehhez gyakornoki munkát vagy közmunkát kell vállalniuk. Erről fog beszélni a választásokra készülő David Cameron brit miniszterelnök –
tudta meg az Origo.
Bővebben
A tegnapi napon, 2015. február 16-án Budapesten, a Volán társaságokat képviselő munkáltatói szövetség (KKVSZ) a bértárgyalás 4. fordulóján, továbbra is 0 %-os bérfejlesztés mellett állt ki, figyelmen kívül hagyva a szakszervezetek 6,5 %-os mértékű, bérfejlesztési igényét. A tulajdonos MNV Zrt. nem szabadította fel az üzleti tervek készítéséhez korábban kiadott iránymutatását, ami egyértelműen fogalmazza meg azt, hogy a társaságok a bérköltségüket a bázis évhez képest nem növelhetik, vagyis a béremelés 2015. évre csak 0 % lehet.
Bővebben
„Megtalálta” az osztrák adóhivatal az egyik ausztriai munkaközvetítő által a kórházakba küldött, vállalkozóként dolgozó ápolókat. A hatóság szerint burkolt munkaviszonyról van szó, ha a perben bíróság igazat ad a szervezetnek, akkor az ítélet precedensértékű születhet, és az Ausztriában házi gondozást, ápolást vállalkozóként végző munkavállalókat is érintheti.
Bővebben
A Prémium Pénztárcsoporthoz tartozó Horizont Magánnnyugdíjpénztár elsőként teljesítette a magánnyugdíjpénztárak esetén kötelezővé tett 70 százalékos tagdíjbefizetői arányt - adta hírül az intézmény.
Bővebben
Jövő hétre halasztották a százszázalékos vasárnapi bérpótlék bevezetéséről szóló törvényjavaslat parlamenti tárgyalását. Az előterjesztés egyik benyújtója, Szatmáry Kristóf (Fidesz) kiskereskedelemért felelős miniszterelnöki megbízott a gazdasági bizottság hétfői ülésén úgy nyilatkozott, hogy a szaktárca – Nemzetgazdasági Minisztérium – még egyeztet az érintettek körével –
írja a Népszabadság.
Bővebben
A külföldi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán eltöltött idő magyar szolgálati időként való elismerése - a Kúria döntése
az ado.hu oldalán.
Bővebben
Simán nyitva tarthatna vasárnap az összes bevásárlóközpont, ha a jegyzők piaccá nyílvánítanák őket (ehhez külön eljárás kell, amit még eddig senki sem kezdeményezett). Arról többen beszélnek, hogy érdekes helyzetek alakulnak majd ki a piacoknál. A szabályok szerint ugyanis az a bolt, amelyik épületen belül van, kinyithat vasárnap is, de az nem, amelyik vele szemben –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
Ruházati ellátó céget hoz létre a Belügyminisztérium, amellyel egységesíteni akarják a beszerzést, készletgazdálkodást, raktározást. Rendőrségi forrásokból jelenleg sok panaszt hallani az ellátásra és az egyenruhák minőségére. Egyes termékeket ráadásul lehetetlen beszerezni az ORFK egyetlen, fővárosi egyenruházati boltjából, ami a belső ellenőrzések alkalmával komoly gondot okoz az állomány tagjainak –
írja a 168 óra.
Bővebben
Ingyenes képzést indít mintegy ezerötszáz szociális szakember számára a kora gyermekkori intervenció témakörében a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet.
Bővebben